Összekülönbözött Merkel és Putyin a Pussy Rioton

A német kancellár a moszkvai orosz–német fórumon védelmébe vette a punkegyüttes bebörtönzött tagjait, míg az orosz államfő válaszul a néhány évvel ezelőtti zsidóellenes megmozdulásukra emlékeztette vendégét.

Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy az együttesnek a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott punkima miatt bebörtönzött egyik tagja évekkel ezelőtt "egy akción zsidó bábut tartva azt hirdette, hogy az ilyen emberektől meg kell szabadítani Moszkvát". - Nekünk nem szabad az olyan embereket védenünk, akik zsidóellenesek - tette hozzá az orosz államfő a Pétervári dialógus elnevezésű fórum moszkvai ülésén. Putyin a Russia Today angol nyelvű televíziónak szeptemberben adott interjúban tett említést először arról az egyik moszkvai bevásárlóközpontban rendezett akcióról, amelynek során - mint mondta - a Pussy Riot együttes tagjai három bábut akasztottak ki azzal a felirattal, hogy "meg kell szabadítani Moszkvát a zsidóktól, a homoszexuálisoktól és a külföldi vendégmunkásoktól". Angela Merkel válaszában kételkedett abban, hogy szükséges volt javító-nevelő táborba küldeni a fiatal nőket. A kancellár az orosz-német kormányzati szintű tanácskozáson arra szólított fel, hogy Moszkva ne tekintse a kapcsolatok rombolásának a neki címzett bírálatokat. Hangsúlyozta, hogy Németországban is, mint más országokban, számtalan különböző vélemény létezik, beleértve az ellenzéké is, amelyet a kormány figyelembe vesz.

Putyin és Merkel Moszkvában
Russian President Vladimir Putin (L) walks with German Chancellor Angela Merkel during their meeting in Moscow's Kremlin November 16, 2012. REUTERS/Yuri Kochetkov/Pool (RUSSIA - Tags: POLITICS)

Az orosz-német fórum szerdán kezdődött és pénteken zárult: Angela Merkel látogatásán a várakozások szerint elkerülhetetlen volt a vita az emberi jogi kérdésekről. A két ország vezető politikusainak, tudósainak és üzletembereinek részvételével rendezett tanácskozáson jelen volt a Putyint rendszeresen bíráló Andreas Schockenhoff, a CDU alsóházi frakciójának helyettes vezetője, aki a civil társadalom kérdéseivel foglalkozó munkacsoportban elnökölt. Schockenhoff egyben a német kancellár orosz-német kapcsolatokért felelős különmegbízottja. A politikus a civil társadalom gúzsba kötése, a jótékonysági szervezetek zaklatása, a tüntetéseket és a szólásszabadságot ellehetetlenítő új törvények és amiatt bírálta Putyint, mert szerinte munkatáborba küldte a Pussy Riot punkegyüttes két tagját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.