Őslakók őserdő nélkül

Az ecuadori legfelsőbb bíróság döntése szerint a Chevronnak az eredeti büntetés kevesebb mint felét, nyolcmilliárd dollárt kell kifizetnie az 1964 és 1990 között okozott környezeti károkért. Az amerikai olajóriás az Egyesült Államokban próbálja megúszni az ügyet.

Nyolcmilliárd dollárt kell kifizetnie az amerikai olajóriásnak, a Chevronnak az 1972 és 1990 között okozott környezeti károk miatt – döntött kedden az ecuadori legfelsőbb bíróság. A testület az ítéletben fenntartotta, hogy a Chevron felelősséget visel a jogelőd Texacóhoz köthető olajszennyezésekért, amelyek sorozata több ezer indiánt fertőzött meg az évtizedek alatt, de a kárpótlás összegét csak az eredetileg kiszabott 19 milliárd dolláros büntetés kevesebb mint felében állapította meg. A 8,1 milliárdos pénzbüntetésen túl a Chevron plusz tízszázaléknyi kártérítést fizet az érintett indiánoknak. (Az ecuadori médiajelentésekkel ellentétben a nyugati lapok híreiben mindenhol 9,51 milliárd dollár szerepel.)

Latin-Amerika egyik legnagyobb környezetszennyezési ügyéről van szó. Ecuadorban 1972-től két évtizeden át a Texaco termelt ki kőolajat, ám nem volt tekintettel a környezetvédelmi követelményekre, így hatalmas, mostanáig ható károkat okozott Sucumbios és Orellana tartományban. Az ecuadori becslések szerint 68 milliárd köbméter mérgező anyag került a talajba, szennyezve az édesvízkészleteket is. Steven Donziger amerikai ügyvéd a helybéli indiánok, az amazonasi Lago Agrio mintegy harmincezer lakója képviseletében még 1993-ban indított pert egy New York-i bíróságon a Texaco ellen, a cég akkor azonban jobbnak látta, ha a kárigényt inkább Ecuadorban bírálják el. Az ügyet a Chevron akkor örökölte, amikor 2001-ben megvette a Texacót. Az évekig elhúzódó pertárgyaláson az amerika cég visszamenőleg azzal érvelt, hogy a Texaco mintegy 40 millió dollárt fordított a terület megtisztítására, a mérgező anyagok eltávolítására. Hivatkozott arra is, hogy a kitermelési koncesszió lejártakor, 1992-ben az ecuadori állami olajtársaság, a Petroecuador vette át az üzletet. A quitói kormány egy 1998-ban kötött megállapodásban rögzítette is, hogy a Texacót nem terheli tovább felelősség a környezetszennyezésért. (A fáma arról nem szól, hogy ebben az 1998-as a felmentő megállapodásban volt-e szerepe az amerikai olajtársaság esetleges kenőpénzeinek.) 

A Quito és a Texaco közötti alkutól függetlenül a Lago Agrio-i kártérítési per ment tovább, és ahogy Jaime Barberis, Ecuador budapesti nagykövete egy nemrég tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, ezt az Amazónia Védelmi Front indította, és nem az ecuadori kormány. Az ecuadori bíróság végül 2011-ben – már a baloldali Rafael Correa elnöksége idején – hozott ítéletet, amely 9,6 milliárd dollár megfizetésére és két héten belül nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a Chevront. És arra is, hogy késedelem esetén a kártérítési összeg a duplájára, azaz 19 milliárd dollárra nő. Barberis nyomatékosította, hogy Quito semmivel nem sértette meg az 1998-as megállapodást, míg a Chevron védekezésében és a már indított három ellenperben az ecuadori államot és igazságszolgáltatást vádolja. A óriásvállalat így a Hágai Nemzetközi Bíróság Állandó Választott Bíróságán perelte be Ecuadort, s el is érte, hogy a bíróság – amelynek ugyan nem lett volna kompetenciája az ügyben – felszólította Quitót a 19 milliárd dolláros kártérítés végrehajtásának felfüggesztésére. Ezzel a hágai bíróság nem mellesleg jelt adott annak megakadályozására is, hogy Ecuador a követelést megpróbálja behajtatni a Chevron kanadai, argentin vagy éppen brazíliai leányvállalatain. Idén tavasszal a Chevron egy New York-i bíróságnál is benyújtott keresetet a 2011-es döntés ellen, csalásra és zsarolásra való összeesküvés vádjával. Ebben a perben október 15-én tartották a legutóbbi fordulót; a Chevron szerint az eredeti, 1993-as kereset Donziger által benyújtott irataiban hamis adatok szerepeltek a környezeti károkról, sőt, az ügyvéd még részesedést is kínált a bírónak az olajcég elmarasztalása esetén.

Az Andes hírügynökség nemrég egyébként drámai fotósorozatot tett közzé az olajszennyezettségről, kommentárjában pedig azt állítja, hogy a Chevron megvásárolt tanúkat, azokat hónapokon át havi tízezer dolláros ellátmánnyal tartja New Yorkban, hogy a bíróság rendelkezésére álljanak. „A nemzetek feletti olajvállalatnak egyik keze a környezeti ártalom miatt, a másik pedig a színfalak mögötti piszkos ügyeskedés miatt szennyes” – így a hírügynökség.  A Chevron dollármilliókkal finanszírozott kampánya Ecuador lejáratására arra késztette Correát, hogy a külvilághoz, így a környezetért, a világ tüdejének számító Amazonas sorsáért aggódó közvéleményhez forduljon országa és persze a Lago Agrio lakosai igazságának megvédéséért. Külügyminisztere az ENSZ közgyűlése őszi ülésszakán a Chevron-Texaco ügynek szentelte beszédét. Correa utoljára szeptemberben járt az olaj szennyezte két tartományban. Nemcsak hogy szennyezték a környezetet, de félrevezették Ecuadort és az egész világot is néhány dollárért” – mondta akkor az elnök.

A spanyol El País szerint a legsürgetőbb az ottani bennszülöttek helyzetének a javítása, ugyanis ők szenvedik el a szennyezett környezet megannyi következményét, miközben eddig vajmi kevés segítséget kaptak a kormányzattól, hiányzik például a megfelelő orvosi ellátás is. Emergildo Criollo, a Cofan törzs vezetője szerint a hatvanas-hetvenes években kezdett olajfeltárások megkezdése, a Texaco megjelenése óta „a kultúránkat megtizedelték, a gyerekeinket megmérgezték, az őserdőnket elpusztították”.

Ami a keddi ítéletet illeti, a Chevron szerint az ugyanolyan „illegitim és kikényszeríthetetlen”, mint a két évvel ezelőtti volt, Christopher Gowen, a Lago Agró-iak szóvivője viszont méltányos döntésről beszélt, amely győzelemre vitte a környezetvédelem ügyét. A jogi huzavona következő helyszíne New York lehet, Donziger legalábbis szeretné az Egyesült Államokba vinni a pert.

Correa szerint a Chevron átverte Ecuadort és az egész világot is
Ecuador's President Rafael Correa raises an oil-coated hand to show media, near petroleum debris, said to be caused by Chevron-Texaco, in Aguarico, some 480km (298 miles) east of Quito, September 17, 2013. Correa appealed for global solidarity to force the oil company to assume its responsibility to the small Andean country. REUTERS/Guillermo Granja (ECUADOR - Tags: POLITICS ENVIRONMENT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.