Oroszországban is ízlelgetik az internetadó szót

Internetadó bevezetését javasolta Oroszországban egy szerzői jogok védelmével foglalkozó szakmai szervezet, amelynek elképzeléséről a Rosszija 24 állami hírtelevízió számolt be csütörtökön.
Szergej Fedotov, az Oroszországi Jogtulajdonosok Szövetségének vezérigazgatója elmondta: azt javasolják, hogy mindenki, aki - akár mobiltelefonról, akár asztali számítógépről - kapcsolódik a számítógépes világhálóhoz, havonta 25 rubelt (jelenlegi árfolyamon mintegy 115 forintot) fizessen. Ez évente 300 rubelt (körülbelül 1375 forintot) jelentene a felhasználóknak, de minden egyes eszközzel való kapcsolódás után fizetni kellene az internetadót.

A 300 rubel mintegy 5 százaléka annak, amit Oroszországban egy felhasználási pontról költenek évente az internetre. Az orosz szakmai szervezet számításai szerint évi 860 millió dollárt (mintegy 213 milliárd forintot) szedhetnének be az internet felhasználóra kivetett adóból. Azt javasolják, hogy ezt az orosz digitális piacon megjelenő zenei, film,-és irodalmi jogtulajdonosok között osszák fel. Az oroszországi internetszolgáltatók ugyanakkor ellenzik ennek az adófajtának a bevezetését.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió honlapján elhelyezett tudósításban megjegyezték, hogy októberben Magyarországon kísérlet történt az internetadó bevezetésére, ami akkor tömeges tiltakozó megmozdulásokat eredményezett, és azok következtében a törvénytervezetet visszavonták a magyar parlamentben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.