Oroszország pénzeli a migránsokat?

Kisebb politikai vihart kavart Moszkvában és Budapesten múlt heti kijelentésével a cseh védelmi tárca vezetője. 

Martin Stropnický a NATO-tagországok csütörtöki tanácskozását követően a Mladá fronta Dnes napilapnak azt nyilatkozta, hogy „Oroszország pénzeli a migránsok balkáni szállítását. Ezt az információt magyar kollégámtól (Simicskó Istvántól – a szerk.) kaptam, amelyet száz százalékban ő sem tudott bizonyítani, de nekem semmi okom sem volt, hogy ne higgyek neki" - közölte a cseh miniszter. Ezt a feltevést azonnal cáfolta az orosz elnök szóvivője, aki szerint ha valóban elhangzott ilyen vélemény, akkor az legalábbis különleges, mert semmivel sem támasztották alá - szögezte le Dmitrij Peszkov.

Stropnický szerint mindegy, honnan származik az információ
Stropnický szerint mindegy, honnan származik az információ
David W Cerny / Reuters

Az ügyről beszámoló cseh internetes portál, a novinky.cz idézi az Indexet is, amely megkérdezte az esetről a magyar védelmi tárcát. Onnan azt a választ kapták, hogy a NATO védelmi minisztereinek csütörtökön megtartott brüsszeli tanácskozásán általában volt szó Oroszországnak a szíriai konfliktusban történő szerepvállalásáról. Ennek kapcsán több ország vezetői részéről megfogalmazódott, az orosz beavatkozásnak lehet olyan következménye, hogy fokozódik a migrációs nyomás Európán. És bár a védelmi miniszterek tanácskozását követően „a cseh és a magyar delegáció között sor került kétoldalú megbeszélésre is", azon a magyar honvédelmi miniszter részéről nem hangzott el olyan kijelentés, amilyet a cseh kollégája neki tulajdonít.

Ezt a budapesti álláspontot a prágai portál elküldte a cseh miniszternek, aki hétfőn  így magyarázkodott: „Az orosz támogatással kapcsolatos információ valóban elhangzott, éspedig néhány tárcavezető informális beszélgetése során. Nem az a lényeg, ki mondta, ennél sokkal fontosabb az, hogy ilyen nyugtalanító értesülésről hallottunk” - válaszolta Stropnický.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.