Oroszország népirtás miatt nyomoz Ukrajna ellen

Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság népirtás címén indított bűnvádi eljárást a délkelet-ukrajnai fegyveres összecsapásokban meghalt orosz anyanyelvű lakosok ügyében - tájékoztatott a hatóság szóvivője hétfőn.
Vagyimir Markin közölte, hogy megállapításuk szerint április 12-étől mostanáig legalább 2,5 ezer orosz ajkú ukrán vesztette életét a donyecki és luganszki népköztársaságokban.

Az orosz központi nyomozóhatóságnál úgy tartják, hogy az ukrán politikai és katonai vezetés, az ukrán fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a radikális Jobboldali Szektor vezetésében működő emberek kimondottan a szakadár délkelet-ukrajnai régiókban élő orosz anyanyelvű lakosok teljes kiirtására adtak ki parancsot.

A szervezetnél arra hivatkoznak, hogy a felelős ukrán személyek a Donyeck és Luhanszk megyei lakott települések tüzérségi lövetésével megsértették a genocídiumot elítélő nemzetközi jogszabályokat. Ezek között említik az ENSZ-ben 1948. december 9-én a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről elfogadott, úgynevezett genocídium-egyezményt.

Az orosz nyomozók megállapítása szerint az ukrán erők a délkelet-ukrajnai orosz anyanyelvű lakosok megöléséhez Grad és Uragan típusú rakéta-sorozatvetőket, kazettás robbanótöltetű, levegőből kilőtt, irányíthatatlan rakétákat, és Tocska-U (Nato-jelzése: SS-21 Scarab A) rakétakomplexumokat, illetve más nehézfegyverzetet alkalmaztak.

Ezeknek a mintegy 2,5 ezer halálos áldozatot követelő katonai műveleteknek a következtében Donyeck és Luhanszk megyékben több mint 500 lakóépület, kommunális, illetve létfenntartó létesítmény, kórház, iskola semmisült meg, illetve szenvedett károkat. Emiatt több mint 300 ezer embernek kellett elhagynia álladó lakóhelyét és menedéket keresnie az Oroszországi Föderáció területén - mondta Vlagyimir Markin.

Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság (SZK RF) márciusban bűnvádi eljárást indított, majd a hónap végén nemzetközi körözést adott ki Ihor Kolomojszkij, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye kormányzója és Arszen Avakov ukrán belügyminiszter ellen az Ukrajna területén elkövetett bűncselekmények miatt. Az SZK indoklása szerint a szakadár délkelet-ukrajnai terület visszaszerzéséért indított, Kijevben terrorellenes műveletnek nevezett fegyveres akció "civilek szándékos meggyilkolására" irányult, és a két ukrán vezető más pontokban is megsértette a nemzetközi jogot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.