A délszláv térséget jól ismerő történész-politológus nem vár meglepetést, szerinte az első két helyre a kormánykoalíció két tagja, Tomiszlav Nikolics államfő Szerb Haladó Pártja és Ivica Dacsics miniszterelnök Szerb Szocialista Pártja számíthat. – A haladók – és várható kormányfőjük, Alekszandar Vucsics – a népszerűségüket kihasználva most próbálnak újabb négyéves kormányzati felhatalmazást szerezni. Később ez azért lenne nehezebb, mert az EU-s tagfelvételi tárgyalásokkal összefüggésben esedékes fájdalmas reformok ronthatják a támogatottságukat – véli Juhász.

Az ELTE tanszékvezetője emlékeztetett rá, hogy a magyar–szerb viszonyban a Milosevics-rezsim bukása után, majd a jelenlegi koalíció 2012-es győzelme után következett be pozitív fordulat. Bár az ezredfordulót követő délvidéki magyarverések, illetve Koszovó függetlenségének 2008-as elismerése miatt voltak feszültségek Belgrád és Budapest között, a szerbiai politikai elit – bizonyos fenntartásokkal – változatlanul „európai kapuként” tekint Magyarországra.

Alekszandar Vucsics, a Szerb Haladó Párt listavezetője kampányol Marko Djurica / Reuters

E kettősség korábban is látható volt, ráadásul mindkét oldalon. Magyarország az EU és a NATO tagjaként igyekezett megfelelni az integrációs-szövetségesi elvárásoknak, ugyanakkor a vajdasági magyar kisebbség miatt mindig párbeszédre törekedett a szerb féllel. Belgrád számára ellenségképként jól jöttek a magyarok, de azzal a néhai Szlobodan Milosevics is tisztában volt, hogy a sokáig embargó sújtotta Szerbia számára egyedül Magyarország biztosított kijáratot a nyugati világba. A viszony javulása lemérhető a gazdasági kapcsolatokon is. A kétoldalú kereskedelem meghaladja az egymilliárd dollárt az 1995-ös mélyponttal (75 millió dollár) szemben.

Nikolics, Vucsics és a radikális jelzőt a haladóra cserélő pártjuk mindenképpen szeretné bebizonyítani, hogy elkötelezett a nyugati nyitás és az európai integráció mellett. Oroszország számottevő gazdasági pozíciókat szerzett Szerbiában, s létezik egyfajta érzelmi összekötő szál is, de Belgrádban tudják jól: Moszkva sem Koszovó megtartásában, sem más vonatkozásban nem tud(ott) segíteni. – Bár egyfajta hintapolitikát sosem lehet kizárni, a mostani szerb politikai elit Oroszországot nem tekinti az Európai Unió alternatívájának – hangoztatta Juhász József.

Az Európa-párti kurzus kihat a Vajdaság helyzetére is. Azon lehet vitatkozni, hogy a területi-kulturális autonómia a gyakorlatban miként érvényesül, s a terepen a helyzet korántsem annyira rózsás, de a vajdasági önrendelkezés jogi-intézményi keretei még így is az európai átlag felettiek. Ezen a szerb alkotmánybíróság kifogásai sem fognak változtatni, e lépéseket Juhász József szerint nem szerb–magyar, hanem szerb–szerb viszonylatban, a belpolitikai csatározások figyelembevételével kell megítélni.

Elismerték, bevallották, bocsánatot kértek – mondja a történész arról, ahogy a két ország vezető politikusai szembenéztek a második világháborús múlttal, így az 1941-es magyar bevonulást követő „hideg napokkal”, illetve az 1944 őszétől a titói partizáncsoportok által végrehajtott megtorlásokkal, azzal, ahogy a magyarokat kollektív bűnössé nyilvánították.

A nagypolitika – a német–francia megbékélés mintájára – elvégezte a dolgát, a parlamentek nyilatkozatokban kértek bocsánatot, a két államfő tavaly június végén, a dél-bácskai Csúrogon, jelentős történelmi gesztusként, közös főhajtással tisztelgett a magyar megszállás és a partizánbosszúk áldozatainak emlékhelyeinél. A szerb fél megkezdte az egykori Tito-rezsim által 1944–1948 között végrehajtott tisztogatások feltárását. Áldozatok nyitott könyve néven elindult egy internetes oldal, az adatbázisban eddig húszezer olyan személy adatait gyűjtötték össze, aki 1944 után erőszakos halált halt. Más kérdés, hogy a fejekben mikorra változnak meg a dolgok: ahhoz még időre van szükség, hogy „törlődjenek” a magyarokkal kapcsolatos, a korábbi rendszerekben felerősített negatív képek.