Orosz rakétakísérleti kudarc

Nem sikerült az orosz hadsereg legutóbbi kísérlete sem a Bulava típusú hadászati rakétával, amely az önmegsemmisítő program működésbe lépésével ért véget – jelentették csütörtökön orosz hírügynökségek.

Ez a hatodik kudarc az eddigi tíz tesztből, vagyis komoly kétségek merülnek föl a konstrukció kiforrottságát illetően. A hibák  ellenére az orosz vezetés ragaszkodik a Bulavákhoz, amelyekről úgy  vélik, hogy képesek áthatolni a rakétavédelmi rendszereken, s emiatt  kulcsszerep hárul rájuk a jövendő orosz nukleáris arzenálban.

A Bulava (Buzogány) hatótávolsága 8000 kilométer. A legutóbbi,  szerdai kísérlet alkalmával a Dmitrij Donszkoj tengeralattjáróról  indították útnak, de az első fokozata rosszul működött, ezért  kellett megsemmisíteni. Az orosz védelmi minisztérium még nem  erősítette meg a kudarc hírét.

Az orosz hadsereg egy keddi hivatalos bejelentés szerint két nap  alatt viszont két sikeres kísérletet végzett a Szinyeva (Kékség)  hadászati rakétával, amelyet a Brjanszk tengeralattjáróról  indítottak az Északi-sark körzetéből, s eltalálta a kijelölt célt. A  2007-ben hadrendbe állított, harmadik generációs Szinyeva hatótávolsága 8900 kilométer.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.