Orosz gázvezeték Dél-Koreáig?

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető kedden találkozik a szibériai Ulan Udében Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel – értesült a Kommerszant napilap.

A megbeszélés fő témája várhatóan az Oroszországból Észak-Koreán át Dél-Koreáig húzódó gázvezeték építésének terve lesz, amit Phenjan korábban visszautasított, ám állítólag immár érdekelt megvalósulásában. Észak-Korea egyrészt kedvező áron juthat orosz gázhoz, másrészt – az előzetes számítások szerint – évi 100 millió dollárt is kapna tranzitdíjként. Orosz lapértesülések szerint a találkozón szintén áttekintik, miként újulhatnának fel a hatoldalú tárgyalások Phenjan nukleáris programjáról. Észak-Korea megbízottai az előző hetekben az Egyesült Államok és Dél-Korea képviselőivel is folytattak eszmecserét a két éve befagyasztott tárgyalások újrakezdésének lehetőségéről, sőt ez téma volt Kim Dzsong Il májusi kínai látogatásakor is.

A phenjani vezető páncélvonata még augusztus 20-án lépte át az észak-koreai-orosz határt. Majd Habarovszk érintése után az Amur tartományi Bureja vasútállomásnál átszállt egy ugyancsak páncélozott Mercedesbe, s megtekintette a Bureja folyóra épített 139 méteres vízierőművet. A hivatalos KCNA hírügynökség szerint a koreai vezető elismerő szavakat írt az erőmű vendégkönyvébe. Az Amur-info news internetes kiadás szerint a helyi hatóság felkérte Bureja lakosait, hogy kerüljék el a vasútállomást, s az oda vezető úton az ablakokat zárják be.  Kim Dzsong Il utoljára kilenc éve járt Oroszországban, miközben Kínában az utóbbi évben három alkalommal is. Az orosz sajtó korábbi értesülései szerint június végén, július elején lett volna esedékes Kim Dzsong Il találkozója Medvegyevvel Vlagyivosztokban, ami valami miatt elmaradt, noha az orosz elnök akkor vizitelt a keleti nagyvárosban.

Közben – jelentette az Itar-Taszsz – orosz katonai küldöttség érkezett hétfőn Phenjanba. A moszkvai védelmi minisztérium közlése szerint elsősorban „humanitárius jellegű” lehetséges közös hadgyakorlatokról folytatnak egyeztetést Észak-Koreában.

Hétfőn Phenjanból az óvatos nyitásnak ellentmondó hír is érkezett: eszerint Észak-Korea kiutasította (72 órán belül) a Gyémánt-hegyen dél-koreai befektetéssel épült, s déli turistákat fogadó szálloda, golf-pálya valamennyi dél-koreai alkalmazottját. Az AP értesülése szerint Phenjan más külföldi befektetőknek ajánlja fel az üdülőtelepet, mert Szöul leállította turistacsoportok küldését, amíg Észak-Korea nem kér bocsánatot déli szigetek tavalyi ágyúzásáért.

Kim Dzsong Ilt köszöntik Novobureszkiben
North Korean leader Kim Jong-il takes part in the traditional bread-and-salt welcoming ceremony on his arrival in Novoburesky village in Amur province, August 21, 2011. Kim visited one of Russia's largest hydro power stations on Sunday, Russian news agencies said, part of a tour of the country's Far East before talks with President Dmitry Medvedev. REUTERS/www.portamur.ru/Handout (RUSSIA - Tags: POLITICS IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.