Orosz fegyverkezés "belső használatra"
Csak a nagyságrendek érzékeltetésére néhány viszonyszám: a nagyszabású, több évre szóló orosz fegyverkezési program nem éri el az USA 2009-es védelmi kiadásainak egynegyedét. Washington ma öt hónap alatt annyit költ a kifutóban lévő iraki háborúra (ami már méreteiben lassan az afganisztáni misszió mögé szorul), mint amekkora Moszkva teljes idei évi védelmi büdzséje.
Az orosz katonai kiadások még megemelt szintjükön sem érik el az Egyesült Államokénak az egytizedét. Moszkva a 2009-re előirányzott, "megemelt" katonai büdzséjével nem idéz elő palotaforradalmat, hiszen annak mérete alapján Oroszország a vezető ipari államok középmezőnyében van, valamelyest megelőzve Japánt és Németországot, de jócskán elmaradva Nagy Britanniától, Franciaországtól, Kínától. Pánikra tehát már csak ezért sincs ok, mondják a Pentagon elemzői.
A Medvegyev elnök bejelentette lépések Putyin volt elnök évekkel ezelőtt indított programján alapulnak, ahhoz képest nincs lényeges, minőségi ugrás sem a fegyverrendszerek technikai vonatkozásában, sem mennyiségében.
A Putyin-éra alatt indult meg az évekig elhanyagolt orosz fegyveres erők rendbe hozatala. Ennek voltak látványos, Moszkva globális hatalmát jelképező lépései is. Újraindították a Medvék, a múlt század közepén konstruált orosz-szovjet Tu-95-ös stratégiai bombázók járőrözését az Atlanti óceán, az amerikai-kanadai partok térségében, tavaly elküldték Venezuelába, az amerikai orra alá a Nagy Péter nehéz rakétacirkálót, Chávez venezuelai elnök készséges segédletével Tu-160-as orosz stratégiai bombázók gyakorlatoztak a karibi térségben, a pénzügyi válságtól fejre állt Izland némi készpénzsegítség fejében felajánlotta az oroszoknak használatra a NATO évtizedekig egyik szentélyének tekintett keflaviki légibázist.
Igaz, nem volt szerencsés időzitésű Dmitrij Medvegyev államfő bejelentése az - orosz méretekben - nagyszabású katonai program elindításáról, hiszen csaknem egyidőben hangzott el a Gary Hart-Chuck Hagel egykori amerikai szenátorok nevével fémjelzett értékeléssel, ajánlássorozattal. Ennek az volt a lényege, hogy az Obama kormányzat, pragmatizmusa jeléül, jelentősen alakitsa át, javitsa meg az oroszokkal kapcsolatrendszerét, ami a Bush-időszak végére erősen megromlott.
Ez a mindkét nagy amerikai párt egyetértésével készített dokumentum fordulópontot jelez az orosz-amerikai kapcsolatokban, amelynek jelentőségét a Medvegyev- bejelentés sem homályosította el. Igaz, ha az oroszok várnak néhány napot (és a Hart-Hagel jelentést áttanulmányozva átirják a fegyverkezési program egyes részeit), talán mindkét fél jobban jár.
Az orosz fegyverkezési program súlypontját ugyanis a stratégiai fegyverrendszerek fejlesztése adja. És e-tekintetben az amerikaiak egyértelmű jelzést küldtek Moszkvának: nem kell annyira aggódni a Lengyelországba és Csehországba tervezett amerikai rakétapajzs miatt, mert könnyen lehet, hogy (jelenlegi formájában) nem lesz belőle semmi.
Márpedig az orosz program egyik lényeges pontja, a stratégiai rendeltetésű Rsz-24-es nehéz interkontinentális ballisztikus rakéták telepítése szólhatott akár az amerikaiaknak is. Azt az üzenetet akarta közvetíteni, hogy lám, telepíthettek ti pajzsot a lengyelekhez, a mi rakétánk ezen képes áthatolni.
Az oroszok ezzel pénzt is spórolhattak volna, hiszen az Ukrajnával való, ma már véglegesnek látszó szakítással le akarják zárni a Szovjetunió idejéből származó rakétaűripari együttműködést is (ami zavartalanul működött sok évvel a szovjet birodalom széthullása után is, gyakorlatilag a 2004-es narancsos forradalomig). Az ukrán kapcsolatok, szállítók kiiktatásával új gyárakat kell Oroszország területén felépíteni, ami sok pénzt emészt fel. És az energiaárak meredek zuhanása drámai helyzetbe sodorta az orosz gazdaságot, ipart, noha Putyin kormányfő ígéretet tett, hogy a védelmi ipari vállalatok rendelésállományát a válság nem fogja érinteni.
Moszkva még fontolgatja, hogyan reagáljon a barátságos amerikai lépésekre, amelyek, úgy érzi, nem fedik el a valóságot, a posztszovjet Közép Ázsia újrafelosztását, erőforrásaiért való küzdelmet, a NATO, EU keletre való nyomulását.
Amerika viszont értésére adta Oroszországnak, hogy szüksége van rá globális céljai, mindenek előtt a terrorizmus leküzdése, elérésében. Kölcsönös érdekeken alapuló partnerségről, nem az orosz belpolitika támogatásáról van szó. Ebben egy katonailag erős, ám belpolitikailag kellően szilárd Oroszország az amerikai, nyugati érdekeket is szolgálhatja.
