Orosz fegyverekre csapott le Izrael Szíriában

Az SzA-125 típusú rakétákból álló szállítmány címzettje állítólag a Hezbollah volt. Egy latakiai légitámadásban semmisítették meg.

Fegyverszállítmány ellen hajtott végre légitámadást az izraeli légierő Szíriában – jelentette az AP. A hírügynökség amerikai katonai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az izraeliek Latakia tartományban csaptak le egy orosz SzA-125 rakétákból álló szállítmányra, amelynek a címzettje a libanoni síita szélsőséges szervezet, a Hezbollah volt.

Izrael korábban már többször jelezte, hogy minden alkalommal támadni fog, amikor Bassár el-Aszad szír elnök rezsimje vagy bárki más fegyvereket küld iszlamista szélsőségeseknek a több mint két és fél éve tartó szír polgárháborúban, akár  vegyi, akár hagyományos fegyverekről legyen szó. Úgy tudni, hogy a csütörtöki már a harmadik légicsapás volt, amelyet az izraeliek idén ilyen fegyverszállítmányokra mértek. A szerdáról csütörtökre virradóra végrehajtott támadásról először egy nappal később a londoni székhelyű szír ellenzéki szervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja számolt be, azt állítva, hogy a latakiai Sznubar Dzsablehben lévő haditámaszpontot „több detonáció” rázta meg; hogy valóban légitámadás történt, azt hivatalosan sem szír, sem izraeli részről nem erősítették meg.

A Hezbollah – amely 2006 júliusában háborút vívott Izraellel, idén júliusban pedig az EU is terrorszervezetnek nyilvánította – a damaszkuszi kormányt támogatja az Aszad-ellenes szunnita felkelőkkel szemben.

Ami a támadás helyszínét, a tengerparti Latakia tartományt illeti, az Aszad-család szűk pátriája és a Szíriában a hatalmat birtokló alavita muzulmánok egyik fellegvára. (Az alaviták a síita iszlám egyik ágát jelentik – innen a Hezbollah támogatása.) Aszad nemrég azt ígérte, hogy a hadserege minden hasonló támadást megtorol majd. Oroszország a polgárháború alatt is szállít fegyvereket a szír rezsimnek, az aktuális szerződések szerint 2020-ig ötmilliárd dollár értékben.

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet, az OPCW nem sokkal az izraeli légicsapás híre előtt jelentette be, hogy Szíriában az erről született ENSZ BT-megállapodásnak megfelelően már minden olyan eszközt megsemmisített, amellyel vegyi fegyvereket lehet előállítani. Damaszkusz a vegyi fegyverek megsemmisítésével az amerikai beavatkozást kerüli el az után az augusztus 21-i ideggáztámadás után, amely a főváros több negyedében 1429 ember – köztük 426 gyerek – életét követelte. Az OPCW három hete Nobel-békedíjat kapott az ügyben tett erőfeszítéseiért.

Izraeli katonák a két ország között fekvő  Golán-fennsíkon. A hadsereg lecsap az iszlamista szélsőségeseknek címzett fegyverszállítmányokra
Izraeli katonák a Golán-fennsíkon. Az ENSZ-főtitkár mindenkit nyugalomra int
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.