Orosz fegyverek a Kuril-szigeteken

Kuril-szigetek stratégiai régiót képeznek, amelynek biztonságát garantálni kell, az ott telepítendő új fegyvereknek ehhez elégségeseknek kell lenniük - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz elnök a védelmi és a regionális fejlesztési miniszterrel tartott találkozóján szerdán.

A feladat végrehajtásának felügyeletével az államfő Anatolij Szergyukov védelmi minisztert bízta meg, aki bejelentette, hogy a két Kuril-szigeten lévő orosz hadosztály újrafegyverzésére vonatkozó terv február végéig elkészül. Az elnök hangsúlyozta azt is, hogy Oroszország stratégiai térségnek, Oroszország elidegeníthetetlen részének tekinti a Kuril-szigeteket, és minden tekintetben erősíteni szándékozik ottani jelenlétét, de közben meg kívánja őrizni a szomszédos országokhoz fűződő jó kapcsolatokat is. Medvegyev megbízta a kormányt a Kuril-szigeteken uralkodó szociális-gazdasági helyzet felmérésével és sürgette a térség fejlesztésére vonatkozó programok végrehajtását. Viktor Baszargin regionális fejlesztési miniszter, aki a napokban járt a szigeteken, azt jelentette, hogy a szigetek fejlesztésére különböző forrásokból 32 milliárd rubelt szándékoznak költeni a 2007-2015 közötti időszakban.

Magas rangú orosz tisztségviselők az utóbbi időben gyakran jártak a szigeteken, s emiatt heves diplomáciai csatározás zajlik Moszkva és Tokió között, ugyanis Japán néhány szigetet szintén a magáénak tekint. A Kommerszant című lap Medvegyev novemberi látogatása nyomán orosz diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta: "Ha Vlagyimir Putyin elnöksége idején Moszkva még kész volt tartani magát az 1956-ban aláírt szovjet-japán deklarációhoz, s annak értelmében ahhoz, hogy a békeszerződés megkötése nyomán tárgyalást kezdjenek a négy sziget közül kettő, Sikotan és Habomai visszaadásáról, mostanra a helyzet megváltozott". A nyilatkozók szerint Oroszország hivatalosan ugyan nem állt el az 1956-os nyilatkozattól, de annak alapján tárgyalni nem szándékozik: a mai álláspont szerint a szigetek orosz területet alkotnak, és a kérdés nem szorul megvitatásra. 

A Kamcsatka és Hokkaido között 1300 kilométer hosszan húzódó, 56 szigetből és lakatlan sziklából álló szigetcsoport négy szigetének - Iturup, Kunasir, Sikotan és Habomai - rendezetlen kérdése a legfőbb oka annak, hogy a két ország a második világháború óta nem kötött békeszerződést. A Szovjetunió a második világháború utolsó heteiben, már a japán kapituláció bejelentése után foglalt vissza Japántól területeket - Szahalin déli részével és az említett négy déli szigettel együtt. Ez utóbbiak főként ásványi kincseik és a környező vizek halbősége miatt fontosak. Noha a status quót nemzetközi szerződések is rögzítik, Japán a négy szigetet saját Északi Területeinek tekinti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.