Orosz rakétával lőhették le a maláj gépet

Orosz föld-levegő rakéta maradványait találták a tavaly júliusban, Kelet-Ukrajna felett lelőtt Malaysia Airlines MH17-es járat roncsainak vizsgálata során.

Egy Buk típusú föld-levegő rakétával lőhették le az MH17-es számú maláj utasszállítót tavaly júliusban – írja a BBC a roncsok vizsgálatát végző szakemberekre hivatkozva.

Az MH17-es járatot július 17-én lőtték le az oroszbarát szakadárok felügyelete alatt álló terület felett, Kelet-Ukrajnában, fedélzetén 298 utassal. A robbanást senki sem élte túl.

Ukrajna és több nyugat-európai állam az oroszbarát szakadárokat gyanúsította a támadással, ám Moszkva és a felkelők nem vállalták a felelősséget, és az ukrán hadsereget vádolták.

A vizsgálatot végző kutatók közleményükben azt írták, korai még következtetéseket levonni, egyelőre semmi sem igazolja a közvetlen kapcsolatot a töltet és a gép lezuhanása között. Ugyanakkor a roncsokat vizsgáló nemzetközi csoport szerint az alkatrészek alaposabb vizsgálata fényt deríthet arra, ki is áll a gépet ért támadás mögött.

A holland, ausztrál, ukrán, maláj, brit, amerikai és orosz szakemberekből álló csoport várhatóan októberben hozza majd nyilvánosságra a maláj utasszállítóval kapcsolatos jelentését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.