Őrizetben az Arctic Sea eltérítői

Őrizetbe vettek az orosz hatóságok nyolc embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy eltérítették az Arctic Sea teherhajót.

Keddi jelentések szerint  Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter Dmitrij Medvegyev államfőnek elmondta: az Arctic Sea-t a Ladnij orosz hadihajó találta meg, s annak személyzete egyetlen lövés nélkül kiszabadította a legénységet, 15 orosz állampolgárt, továbbá őrizetbe vette mindazokat, akik nem tartoznak a legénységhez: négy észt, két lett és két orosz állampolgárt.

Az illetők Szergyukov közlése szerint július 24-én este, a svéd partok előtt közelítették meg a Finnországból induló, állítólag farakományt szállító Arctic Sea teherhajót egy felfújható csónakon, s a jármű meghibásodására hivatkozva felkéredzkedtek a teherhajóra. A hajót hatalmukba kerítették, fegyverrel fenyegetőzve követelték meg a legénységtől utasításaik teljesítését. Ettől kezdve az Arctic Sea a támadók által kijelölt útvonalon haladt Afrika irányába.

Szergyukov később újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette: kalóztámadás történt. Arra azonban nem válaszolt, hogy volt-e köze a legénységnek a történtekhez. Kitért a válaszadás elől, mondván, a nyomozás még folyik.

Megfigyelők szerint Szergyukov szűkszavú közlése egész sor kérdésre nem szolgál válasszal. Egyebek között nem magyarázza meg, miért kapcsolták be időről időre a helyzetjelző berendezéseket, s hogy miért vállalták az állítólagos kalózok a kockázatot cserébe az Arctic Sea alig kétmillió dollárnyi értékű farakományáért.

Az orosz haditengerészet hétfőn találta meg a Zöld-foki-szigetektől 300 tengeri mérföldre a máltai zászló alatt közlekedő hajót, amely eredetileg Finnországból Algériába tartott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.