Őrizetbe vették a volt román belügyminisztert

Őrizetbe vette csütörtökön a román korrupcióellenes ügyészség Gabriel Berca volt belügyminisztert, akit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak.
Berca az évek során több magas rangú funkciót is betöltött, a belügyminiszteri tisztségen kívül Traian Basescu volt elnök tanácsadója és Románia szenátora is volt.

A vádhatóság egy korrupciós ügyben azzal gyanúsítja, hogy Berca egy közvetítőn keresztül 185 ezer eurót követelt egy üzletembertől azért cserébe, hogy közbenjárjon a kormánynál, utaljanak ki támogatást egy önkormányzatnak, amelynek az üzletember cége által elvégzett munkálatok ellenértékét kellett volna kifizetnie ebből a támogatásból. Az ügyészek szerint a munkálatok értéke elérte az 5,6 millió lejt (1 lej 69,85 forint).

Az ügyészség szerint alapos a gyanúja annak, hogy Berca saját magának és akkori pártjának követelte ezt a pénzt, amelyet több részletben meg is kapott. A vádhatóság szerint mindez 2010 és 2012 között történt.

Ebben az ügyben Mihai Banu liberális párti képviselő is érintett, akit már július elején őrizetbe vettek, majd előzetes letartóztatásba helyeztek. Az ügyészség szerint a liberális honatya is 270 ezer eurót kért egy üzletembertől azért, hogy közbenjárjon a kormánynál, utaljon ki pénzt egy Bákó megyei önkormányzatnak. Az ügyben a képviselő fia ellen is eljárás indult befolyással való üzérkedésben való bűnrészesség miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.