Óriáskivetítőn is bemutatták a jordán pilóta kivégzését

Az Iszlám Állam kezén lévő Rakkában óriáskivetítőn is bemutatták azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális kivégzése látható.
A pilótát, aki az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció kötelékében hajtott végre légicsapásokat az Iszlám Állam hadállásai ellen Szíriában, a hét elején elevenen elégették az iszlamista szervezet fegyveresei, és erről az interneten közzétettek egy felvételt. Egy újabb videofelvételen az látható, amint két férfi a vetítésen "Isten hatalmas" felkiáltásban tör ki.

"Ez a sorsa mindenkinek, aki muszlimokra támad" – mondja egyikük. Egy másik férfi szerint a pilóta muzulmánok gyermekeit bombázta, és ezért megérdemli a halált. Egy tízéves fiú "boldognak" mondja magát a fogoly halála miatt, és hozzáteszi, hogy "maga is szívesen megégette volna" – írja a Híradó.

A 26 éves Maáz al-Kasszaszbe pilótát tavaly december 24-én fogták el a szélsőségesek Szíriában, miután F-16-os vadászgépe lezuhant. Megölésével a dzsihadisták feltehetőleg azt akarták elérni, hogy az Egyesült Államok szoros szövetségesének számító ammáni kormány lépjen ki a nemzetközi koalícióból. Jordánia néhány órával az első videofelvétel megjelenése után kivégezte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két bebörtönzött tagját, és közölte, hogy növelni fogja erőfeszítéseit az IS elleni harcban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.