Orbánnak a méret számít

A helyzet bonyolult és nehéz, de míg Európa gyengül, Magyarországon sikert siker követ – mondta a Magyar Állandó Értekezlet X. ülésén tartott beszédében a a kormányfő, aki szerint Európában talán nincs is még egy ilyen cselekvőképes ország. A kormány nem fogja tűrni, hogy egyetlen magyart is megfosszanak állampolgárságától abban az országban, ahol él.

Történelmi sikernek nevezte Orbán Viktor magyar kormányfő a kettős állampolgárság intézményét abban a beszédben, amelyet a Magyar Állandó Értekezlet második napján tartott Budapesten. A politikus emlékeztetett: bár a magyarság lélekszáma csökken, 2011 vége felé a remények szerint 200 ezer új magyar állampolgár lehet, a jövő nemzetstratégiai célja pedig az, hogy ezt a számot gazdasági előnyökre váltsa.

Az Európai Unió és Magyarország szembeállítására felfűzött beszédében Orbán megjegyezte: aki azt mondja, hogy az ország mérete nem számít, az a politika alaptörvényeivel sincs tisztában. - Az ország mérete, lakóinak száma és a tagok közötti kapcsolat igenis számít – szögezte le a kormányfő a kettős állampolgárság kapcsán. Kiemelte: a kettős állampolgárság olyan történelmi siker és húsz év utáni fordulat, amely a kárpát-medencei magyarság közjogi diszkriminációját szüntette meg. Orbán kitért arra is, hogy sem a román, sem a szerb kormány nem volt kitéve annyi támadásnak a kettős állampolgárság miatt, mint Magyarország.

- Nem tűrhetjük, hogy egyetlen magyart is megfosszanak állampolgárságától abban az országban, ahol él – utalt a kormányfő ennek kapcsán a nagy vihart kavart Boldoghy-ügyre, amelyben Pozsony megfosztott szlovák állampolgárságától egy révkomáromi színművészt csak azért, mert felvette a magyar állampolgárságot.

Orbán szerint egyébként nehéz és bonyolult év előtt állunk; az EU ilyen nehéz időket még nem élt át, a válság tétje pedig az EU jövője. Ebben a helyzetben – vélte a kormányfő – felértékelődik az a stabilitás és a biztonság is, amelyet Magyarországnak a kormány kétharmados többsége ad. - Magyarország Európában ezért talán a leginkább cselekvőképes ország – vonta le a következtetést a miniszterelnök, azt fejtegetve, hogy az EU válsága nem fizikai vagy gazdasági, hanem szellemi krízis, és aki előbb ocsúdik, az lesz a győztese a válság utáni időszaknak.

- Európa gyengül, de a Magyarország nem, sőt, vért verítékezve, de a magyar kormány újjáépíti az országot. Sikert siker követ: az unióban mindenhol nő, de Magyarországon csökken az államadósság, és amíg máshol csökken, Magyarországon nő a nyugdíjak reálértéke, az ötszázer emberből pedig, aki most munkanélküli segélyen él, 200 ezernek egy éven belül lesz munkája – hivatkozott Orbán az elmúlt másfél év gazdasági döntéseire.

A kormányfő szerint a magyar államnak aktívnak kell maradnia, akármilyen kritikák érik, és lépéseiben mindig saját nemzeti érdekeit kell előnyben részesítenie, saját magyar gazdasági modellt kell építenie, és folytatnia kell a másfél évvel ezelőtt elkezdett munkát. - Akármilyen bonyolult is a helyzet, bármelyik nemzetrészről is legyen szó, önök a cselekvő magyar államra és magyar kormányzatra a következő évben is számíthatnak - zárta beszédét a miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a MÁÉRT csütörtöki ülésén a Parlamentben
Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a MÁÉRT csütörtöki ülésén a Parlamentben. 2011.11.24. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.