Orbánhoz futnak az erdélyi zsebpártok

Szász Jenő nem fog politikai szerepet vállalni, Tőkés és a pártja, az EMNP pedig megpróbálja átvenni az MPP-t – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai alelnöke szerint Budapestről próbálják meg elsimítani az erdélyi jobboldalon belüli viszályokat.

Szász Jenőt félreállítják. Ez az egyértelmű üzenete a Nemzetstratégiai Intézet létrehozásának az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László szerint. Orbán Viktor kedden kérte fel a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét az intézet létehozására és vezetésére. Borbély szerint ez „kicsit nevetséges”, hiszen a kormányfő még azelőtt megnevezte a jövendő igazgatót, hogy körülhatárolták volna az intézet feladatait.

Úgy tűnik, nagy átfedések lesznek Szász alakuló intézete és a kevesebb mint egy éve létrehozott Nemzetpolitikai Kutatóintézet hatáskörei között. Utóbbi is a nemzetpolitikai döntéseket előkészítő háttérintézményként működik – a temesvári Kántor Zoltán szociológus irányításával –, akárcsak a készülő Nemzetstratégiai Intézet. Kántorék az Új Magyar Szó szerint a sajtóból értesültek Orbán Viktor bejelentéséről, amelyet nem kommentálnak. Nem tájékoztatta a kormány a Máértot sem, amely a bejelentés napján a kora esti órákig ülésezett Budapesten. – Ez sajnos ismét a zárt ajtók mögötti egyezkedéseknek a következménye. Az üzenet egyértelmű: Szász Jenő nem fog politikai szerepet vállalni, Tőkés és a pártja pedig megpróbálja átvenni az MPP-t – véli Borbély.

Szász Jenő ezzel szemben azt állítja, még nem döntötte el, hogy indul-e újabb elnöki mandátumért az MPP hétvégére meghirdetett kongresszusán. A Transindexnek adott csütörtöki interjúban Szász pontosította: nyilatkozata, miszerint a Nemzetstratégiai Intézet megalapítása és vezetése egész embert kíván, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem lesz párhuzamosan pártelnök. Borbély úgy látja, a Nemzetstratégiai Intézet csupán eszköz, amellyel a Fidesz megpróbálja áthidalni a Szász Jenő és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) tulajdonképpen vezető Tőkés László között évek óta fennálló ellentétet. A két zsebpárt csak együtt tudja megszorítani az RMDSZ-t a decemberi választásokon, és Szász az útjában áll az összefogásnak. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke múlt vasárnap elmondta, hogy pártja az MPP-kongresszus kimenetelének függvényében dönt a jelöltállításról.

Ez felháborító: folyton a választás szabadságát hangoztatták, de azonnal futnak Budapestre, ha valamilyen döntést kell meghozni. De jó is, hogy így történt, mert fel tudjuk mutatni a romániai magyarság előtt, hogy az RMDSZ az a szervezet, amely nem teszi függővé a döntéseit másoktól, és nem engedi, hogy beleszóljanak a döntéshozatalba. Ez a szervezet képviseli hitelesen a magyarság érdekeit a román parlamentben – hangsúlyozta az RMDSZ politikai alelnöke. Ám az önállóságnak ára van. Orbán Viktor külön találkozón fogadta kedden Szász Jenő mellett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökét is, miközben az RMDSZ vezetői nem részesültek hasonló „kegyben”. Ezzel kapcsolatban Borbély megjegyezte: a miniszterelnök vélhetően arról győzködte Tőkéséket a zárt ajtók mögött, hogy ne indítsanak ellenjelölteket a decemberi választásokon, „hiszen azt kívánná a nemzeti érdek, hogy ne aprózzuk fel a szavazatainkat”.

A Máért zárónyilatkozatába az RMDSZ kérésére bekerült, hogy a határon túli támogatások jelentős részét a külhoni közösségek javaslatai alapján osszák szét”. A döntés azonban Budapesten születik meg, ezért az erdélyiek négyötödének bizalmát élvező szervezet alelnöke nem tulajdonít különösebb jelentőséget a kitételnek: „egyértelmű, hogy van egy olyan szelekció, amely többnyire figyelmen kívül hagyja az RMDSZ javaslatait”. Konkrét programokról egyébként nem volt szó Budapesten, és egyelőre nem tudni azt sem, hogy a támogatások mekkora hányada oszlik el a külhoni javaslatok alapján.

Az RMDSZ a tavalyi Máért-ülés után benyújtotta saját elképzelését a támogatási rendszerről, de választ azóta sem kapott. – Mi folyton megpróbáljuk meggyőzni a Fideszt, hogy nekünk kellene dönteni (a támogatandó programokról), nem másoknak, de nagy sikerünk nem volt. Ott vagyunk a Máérton, hozzászólunk, vannak javaslataink, de nekünk háttéregyezkedésekre nincs szükségünk, hiszen mi itt döntjük el, hogyan tovább – szögezte le Borbély. A politikai alelnök szerint az RMDSZ soha nem szüntette meg a párbeszédet a Fidesszel, megpróbál jó viszonyt kialakítani a mindenkori magyar kormánnyal, de természetesen nem tudja pozitívan értékelni „az olyan partizánakciókat, amilyen a Kövér Lászlóé vagy a Németh Zsolté volt”, és ennek hangot is ad.

Szász Jenő voksol 2008-ban Székelyudvarhelyen. „Nem biztos, hogy ugyanott kell felnevelni a gyermekeket”
Szász Jenő leadja szavazatát Székelyudvarhelyen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.