Orbán nem sörözik vita után

Miért olyan éles a hangnem címmel a magyar politikusok és az értelmiség régóta tartó vitájáról közölt elemzést a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerdai számában Georg Paul Hefty. A magyar politikusok szegényesen beszélnek idegen nyelveket és német kollégáiktól eltérően nem ülnek le egymással egy sörre vita után.

A konzervatív német napilap szemleírója a cikk bevezetőjében a vita gyökereivel kapcsolatban az aacheni nemzetközi Károly-díj eddigi két magyar kitüntetettjére, a díjat 1990-ben elnyert volt külügyminiszterre és későbbi miniszterelnökre, Horn Gyulára és a 2001-ben kitüntetett Konrád György íróra emlékeztetett, ismertetve mindkettejük életútját.

Az elmúlt húsz évben valamennyi demokratikusan választott magyar miniszterelnök szinte törvényszerűen szembetalálta magát az értelmiségi bírálókkal - írta. Antall József miniszterelnök utóbbiak számára a történelem foglya, nacionalista és a a gazdaságtól távol álló volt, Boros Péter szerintük túl egyszerűen gondolkodott, Horn Gyulát túlságosan terhelte a múlt, és kételkedett a privatizációban, Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején túl hűtlenné vált a liberalizmushoz, Medgyessy túlságosan "Stasi-közeli" volt, Gyurcsány pedig túl korrupt, aki "hazugságbeszédével" önmagát leplezte le. Az úgynevezett szakértői kormány élén állt Bajnait talán megkímélték az éles bírálatoktól - emlékeztetett Georg Paul Hefty.

A cikkíró szerint ma a leginkább több nyelvet beszélő szakértelmiség és az idegen nyelvek ismeretében gyakran szegény "szakpolitikusok" - az országon belüli befolyásért, valamint a nyugati közvélemény befolyásolásáért zajló - retorikai vitája mögött a bal- és jobboldali politikusok és párttagok közötti állandó hatalmi harc húzódik meg. A vita hangneme élesebb, mint Németországban, és inkább annak a hangnemnek felel meg, amely a történelemkönyvek szerint a weimari köztársaságot jellemezte. Az a német szokás, hogy a pártok közötti éles összetűzések után közösen egy sört fogyasszanak el, Magyarországon még nem terjedt el - tette hozzá a cikkíró.

A továbbiakban Hefty beszámolt a magyar pártpolitikai palettán az elmúlt két évtizedben végment változásokról, Orbán Viktor és a Fidesz megerősödéséről, összehasonlítva e fejleményeket a németországi pártpolitikai változásokkal. A Fidesz - mint emlékeztetett - jobboldali néppárttá vált, és alapjában véve máig is az maradt.

Orbán - mint írta - miniszterelnökként meg akarja reformálni Magyarországot, és meg akarja szüntetni a bajokat. De ezt akarta az egykori szocialista győztes, Gyurcsány is - fogalmazott Hefty, felidézve a balatonőszödi beszédet és hozzátéve: Orbán hagyta, hogy azt hívei "hazugságbeszédnek" bélyegezzék meg, ezzel pedig az akkori miniszterelnököt mind belföldön, mind külföldön megvetésnek szolgáltatta ki. Azonban - mint Hefty fogalmazott - "sem azt nem gondolta meg, hogy ezáltal Magyarország elveszítheti 1989-ben nagy vesződséggel kivívott tekintélyét, sem azt, hogy ezáltal minden magyar miniszterelnök hivatali tekintélyének kárt okozhat."

A cikkíró szerint most, amikor saját miniszterelnöki tevékenységét, valamint saját reformpolitikai szándékait mind Magyarországon, mind a külföldi médiában "hasonló módon kétségbe vonják", Orbánnak tudnia kellene, hogy "a politikában nemcsak a rosszakarat bosszulja meg magát, hanem érvényes az az alapelv is, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten" - hangoztatta Georg Paul Hefty.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.