Orbán Marshall-segélyt adna Észak-Afrikának

– Noha a Lisszaboni Szerződés szövegszerűen nem szól az afrikai, a karibi és a csendes-óceáni országok (AKCS), valamint az EU kapcsolatairól, az unió – úgyis, mint a világ első számú donorja – fontosnak tartja ezen fejlődő országok megsegítését – mondta Martonyi János külügyminiszter az EU-AKCS-konferencia szerdai zárónapján.

A célt – az EU-költségvetés 0,56 százalékának ezen országok megsegítésére fordítását – ugyan nem sikerült elérni, de a jövőben erre kell törekedni – mondta az Európai Tanács soros elnöki tisztét betöltő külügyminiszter. Gurmai Zita szocialista képviselőnő azon kérdésére, hogy vajon mit értett Orbán Viktor Marshall-segélyen, amellyel az észak-afrikai országokat kellene megsegíteni, Martonyi azt válaszolta: alapvetően politikai szándékról és nem feltétlenül azokról a konkrét pénzügyi technikákról van szó, amelyeket a Marshall-segély alkalmazott a maga idejében.

Ezzel párhuzamos hír, hogy Moszkvában az orosz vezetésnek ugyan  nem sikerült áttörést elérnie Moammer Kadhafi tárgyalóküldöttségénél, az orosz fél kulcsszerepet játszhat a líbiai konfliktus rendezésében: a jövő héten már a felkelők delegációja érkezik az orosz fővárosba. Kadhafi képviselői a külügyminiszterrel, Szergej Lavrovval folytatott keddi találkozón ugyan kijelentették, hogy készek betartani az ENSZ BT – orosz tartózkodással jóváhagyott – két határozatát, ám csak akkor, ha a felkelők is leteszik a fegyvert – derült ki a külügy szerdai jelentéséből. Moszkva szerint a határozat alapján beavatkozó NATO túllépett a civilek védelmén, így a beavatkozás mielőbbi felfüggesztésére és a felek tárgyalóasztalhoz ültetésére van szükség.

Görkorcsolya Bengáziban. Jövő héten Moszkvában tárgyalnak a felkelők
Kkairy, nicknamed Michael, jumps over bicycles as he roller skates near the court house in Benghazi May 17, 2011. REUTERS/Mohammed Salem (LIBYA - Tags: SOCIETY IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.