Orbán ideológusai szeretnék áldozatként beállítani Horthyt

A legnagyobb osztrák lap, a Kronen Zeitung is írt a német megszállás emlékművéről.

A Szabadság téri emlékmű az utolsó csepp volt a pohárban. Tiltakozásul a Magyarországon zajló „történelemhamisítási kampány” ellen Randolph L. Braham holokausztkutató visszaadta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét – írja a Kronen Zeitung. A legnagyobb osztrák lap publicistája, Kurt Seinitz emlékeztet, hogy Braham azoknak az Orbán-ideológusoknak a ténykedéséről ítélt így, akik eltussolnák, milyen szerepet játszott a Horthy-rezsim a holokausztban. Főleg 1944 márciusa és júliusa között, amikor 450 ezer zsidót deportáltak Magyarországról. A deportálásokat a kormányzó először csak júliusban állította le. Az emlékmű annak a német megszállásnak a 70. évfordulójára készül, amelynek 1944. március 19-én a magyarok nemhogy ellenálltak volna, hanem üdvözölték is.

Az Orbán-ideológusok – folytatja Seinitz – szeretnék Horthyt a német megszállás áldozataként beállítani, valójában azonban a kormányzó már 1920-ban döntött zsidótörvényekről, és hűen másolta Hitlert mindaddig, amíg a kiugrási kísérlet után a nácik 1944 októberében el nem kapták.

Ami az emlékművet illeti, annak középpontjában egy német birodalmi sas áll, amely a Magyarországot megtestesítő arkangyal, Gábriel alakjára támad rá. Bár az ilyesfajta nacionalista kampány a parlamenti választások előtt viharos megbotránkozást keltett, a nemzetközi közösséghez – fejezi be a cikkét Seinitz – az Orbán-kormány más nyelven beszél. Magyarország nemrég az ENSZ-ben először kért bocsánatot a holokausztban viselt felelősségéért.

A Kronen Zeitungot Ausztriában naponta hárommillióan olvassák – és sokan bírálják a populista, euroszkeptikus hangvétele miatt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.