Orbán ezután inkább nem kommentál

A magyar kormánynak nincs vitája Angela Merkel német kancellárral, és a Fidesznek sincs a Németországban kormányzó CDU-val - hangoztatta Orbán Viktor az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök szerint megkerülhetetlen tény, hogy Németországban az ősszel választások lesznek, és Magyarország nem akar a német belpolitikába sem beavatkozni, sem a kampány témájává válni. A kormányfő kijelentette: a kormány tagjait is utasította, hogy ne kommentálják a német választási kampány eseményeit.

Orbán egy múlt pénteki rádióinterjújában ejtett el egy megjegyzést, amely szerint a németek egyszer már bejöttek (Magyarországra), nem lovassággal, hanem tankokkal. „Nem volt jó ötlet, akkor sem működött” – tette hozzá, Merkel egyik korábbi kijelentésére reagálva. A német kancellár azt mondta, nem kell mindjárt a könnyűlovasságot Magyarországra küldeni – csakhogy Merkel ezzel nem támadta, hanem védte Magyarországot, ugyanis a szociáldemokrata kancellárjelölt, Peer Steinbrück Magyarország-bírálatára válaszolt. (Steinbrück a vitatott alkotmánymódosítás kapcsán azt feszegette, hogy Magyarországot esetleg ki kellene zárni az EU-ból.) A magyar miniszterelnöki kiszólás kapcsán a Spiegel arról írt, hogy Orbán náci módszerekkel vádolta meg Merkelt, Guido Westerwelle német külügyminiszter pedig hivatalosan is visszautasította a kormányfői „kisiklást.”.

Orbán szerdán a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a „matematika szabályai” szerint Magyarországnak ki kellene kerülnie a túlzottdeficit-eljárásból. A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy ez hosszú és fájdalmas folyamat volt. Elmondta, hogy a kormányon belül is vita van akörül, vajon szükség van-e a két hete bejelentett összes intézkedésre. Ő személy szerint annak a híve, hogy a kiadási zárolásokon kívül arra is szükség van, hogy bizonyos egyszeri kiadásokat egyszeri bevételekből fedezzenek, az állami vagyon terhére, megemeljék a pénzügyi tranzakciós illetéket, a bankadót, az „energiaadót”, és bevezessenek egy új reklámadót. Orbán hozzátette, hogy ez még nem kész döntés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.