Orbán egyszerre Chávez, Kaczynski és Ceausescu

„A jegyzet címében felsorolt neves politikusok nevei nem a szerző széles látókörűségét hivatottak bizonyítani, hanem egyfajta kísérletet jelentenek annak a politikának a meghatározására, amelyet a konzervatív Fidesz elnöke, a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor valósít meg Magyarországon" - írja kommentárjában Hospodárské Noviny cseh napilap.

Orbán mint Chávez, Kaczynski és Ceausescu cím alatt közöl jegyzetet az Orbán Viktor vezette magyar kormány politikájáról a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap kedden.

„A jegyzet címében felsorolt neves politikusok nevei nem a szerző széles látókörűségét hivatottak bizonyítani, hanem egyfajta kísérletet jelentenek annak a politikának a meghatározására, amelyet a konzervatív Fidesz elnöke, a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor valósít meg Magyarországon" - írja a szerző. Martin Ehl kifejti: Orbán ezekben a napokban körutat tesz az Európai Unió országaiban, hogy tájékoztassa partnereit, hogyan fog kinézni az EU magyar elnöksége a jövő év első felében. „Ma (kedden) például Pozsonyban van, s nehéz megmondani, hogy a nagyjából egyórás találkozón sikerül-e megmagyaráznia, hogy retorikájában miért konzervatív, amikor kormánya gazdasági cselekedetei inkább a modern kor ismert populistáira és nacionalistáira emlékeztetnek”. Közéjük tartozik mindenképpen Hugo Chávez venezuelai elnök, a Kaczynski testvérek és Nicolae Ceausescu volt román diktátor - tette hozzá a szerző.

Úgy látja: az őszi helyhatósági választásokig Orbán a nacionalistáknak tett gesztusait azzal az igyekezettel magyarázhatta, hogy megpróbálja elvenni a romaellenes és antiszemita témákkal jó pontokat szerző radikális Jobbik választóit. Orbán cselekedetei azonban egyre inkább a Kaczynski testvérek kormányzására emlékeztetnek, azzal a különbséggel, hogy Kaczynskiék a magántőkét nyugton hagyták, és a nemzetközi konszerneket is csak szavakban támadták. A lengyel vállalkozók akkor azt mondták, hogy az üzlet és a politika szerencsére külön van választva.

Magyar kollégáik azonban egyre idegesebbek attól, ahogy Orbán megemeli az adókat a bankoknak, a kiskereskedőknek, a távközlési cégeknek, s mindig úgy, hogy azok fizessenek a legtöbbet, amelyek külföldi tulajdonban vannak. „Így feltűnés nélkül teret nyernek a magyar vállalkozók és a magyar szubjektumok" - mutat rá Ehl. „Ha bízni fogunk abban, hogy az új médiatörvény komolyabban nem veszélyezteti a sajtószabadságot, akkor a román megalománra a mai Magyarországon leginkább az az igyekezet emlékeztet, hogyan próbálnak meg megszabadulni a külföldi hitelezőktől és általában a külföldi tőkétől” - mutat rá a szerző. „Hol végződik a gazdaság +magyarosítása+ Magyarországon, azt egyelőre nem tudni. Románia Ceausescu húszéves drasztikus nemzeti-kommunista gazdaságpolitikájának örökségét a mai napig nyögi” - zárja jegyzetét a Hospodárské Noviny.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.