Orbán és az amerikai szabadságeszmények

Harcoltunk együtt a kommunizmus, a diktatúra ellen a szabadságért, küzdöttünk együtt a tudomány fejlődéséért, az emberi szellem szabadságáért, jelenleg is küzdünk a terrorizmus ellen, a pénzügyi, gazdasági válság és számos mai veszély ellen – mondta Orbán Viktor az amerikai nagykövetség július 4-e alkalmából adott fogadásán.

      A magyar miniszterelnök volt a Táncsics-börtönben megrendezett több száz fős ünnepség díszvendége. Beszédében mind az amerikai nagykövet, mind a magyar miniszterelnök a két ország szoros együttműködését hangsúlyozta, a hivatalos ünnepség végén pedig jókedvűen beszélgetve sétáltak el a színpadtól. Mindez azért figyelemre méltó, mivel a Orbánnak és a Fidesznek az elmúlt években korántsem volt mindig felhőtlen a budapesti amerikai nagykövetséggel ápolt viszonya.

– Mi, közép-európaiak, és különösen, mi magyarok mindig tiszteltük és átéreztük az amerikai nép szabadságeszményét, hiszen nagyon sokszor kellett akár hatalmas túlerővel szemben is harcolnunk a szabadságunkért, a függetlenségünkért. Ahogy az amerikaiak, mi sem adtuk fel soha, akkor sem, amikor évtizedeken vagy évszázadokon át reménytelennek látszott – mondta a magyar miniszterelnök.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis megemlítette: Barack Obama amerikai elnök a magyarországi választások után gratuláló levelet írt Orbánnak, amelyben ígéretet tett a két ország együttműködésének folytatására. – Továbbra is keményen dolgozunk azért, hogy visszaadhassuk ezt az épületet a magyaroknak – mondta a nagykövet a Táncsics-börtönről.

George W. Bush 2006-os látogatásakor született elvi döntés arról, hogy Magyarország visszakapja az épületet. A dokumentum szerint az amerikai fél a Táncsics-börtönt is magában foglaló várbeli ingatlant két másik épülettel együtt adja vissza a magyar államnak. Cserébe Magyarország felújítva átadja a Szabadság téren a budapesti amerikai nagykövetség melletti két épületet.

Az új magyar vezetés valóságos flottafelvonulást tarott: a miniszterelnök mellett Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök és Martonyi János külügyminiszter is megjelent.

Gáláns kormányfői köszöntés a nagykövetasszonynak.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.