Orbán, egy hatalomért bolonduló magyar
Egy hatalomért bolonduló magyar — ezzel a címmel közöl portrét Orbán Viktorról a Cicero című német politikai magazin. A Berlinben szerkesztett, a svájci Ringier kiadó érdekeltségébe tartozó, a The Atlantic Monthy mintáját követő havilapban megjelent cikk szerzője Paul Lendvai. Az a Bécsben élő magyar származású neves osztrák publicista, akit a Heti Válasz a Kádár-rendszer önkéntes informátorának nevezett. Többek szerint a Fideszhez közelinek tartott hetilap cikke válasz volt Lendvai legutóbbi, a jelenlegi magyar kormányfőt és a Fidesz elnökét nem éppen kedvező színben feltüntető könyvére (Mein verspieltes Land - Ungarn im Umbruch). (Lendvai cikke még a Heti Válaszban megjelentek előtt született.)
Nos, ami a Cicero-cikket illeti, abban Lendvai azt írja Orbánról: a 35 évesen először miniszterelnökké választott politikus egész pályafutását a hatalom megszerzésére irányuló abszolút akarat jellemzi. Jól értett ahhoz, hogy pártja tarthatatlanná vált funkcionáriusaitól még időben eltávolodjon és a hibákért sose lehessen „felelőssé" tenni.
A szerző leírja, hogy az első szabadon választott magyar parlament legkisebb pártjából Orbán — kiemelkedő taktikai érzékkel, valamint tudatosan végrehajtott jobboldali fordulattal - hogyan építette fel az országot domináló politikai pártot. Lendvai idézi Lengyel László politológust, aki a korrupt és döntésképtelen szocialista-liberális koalícióval szemben elért szenzációs 1998-as győzelem után az áldozataival szemben könyörtelen, belső határokat nem ismerő tigrishez hasonlította Orbánt. Lendvai szerint a miniszterelnök központosított, tekintélyelvű vezetési stílusa - amit hívei csodálnak, ellenfelei pedig tartanak tőle - már 1998-2002 között jól jellemezte hatalmi apparátusát. A 2002-es és a 2006-os választási vereség sokként hatott a győzelemben biztos Orbánra, akinek kudarcaiban szerepet játszott túlfeszített konfrontációs taktikája is.
A vereségeket pártelnökként mégis túlélte, s kíméletlenül kihasználta Gyurcsány Ferenc — „politikai atombombának" számító - hírhedt hazugságbeszédének következményeit. Orbán már 2006 szeptemberében jelt adott a „beteges hazudozó" és annak „dilettáns takarékossági" csomagja ellen indított megsemmisítő kampányra. Ez a taktika végül a korrupt és megosztott szocialisták összeomlásához és liberális „kengyeltartóik" eltűnéséhez vezetett.
Orbán 2010 tavaszán ünnepelhette legnagyobb politikai diadalát. A korszakos sikernek tekinthető kétharmados választási győzelmet több mindennek köszönheti. Győzni akarásának, annak a képességének, ahogy a politikai és taktikai hibákat villámgyorsan korrigálja. Tehetségének, amivel konkurenseit időben kikapcsolja. Cinikus eltökéltségének, illetve a nacionalista, klerikális és baloldali populista frázisok keverékének, amivel képes megnyerni magának a csalódott baloldali választókat és a szélsőjobboldaliak egyes részeit is — írja Lendvai.
Néhány hónap leforgása alatt Orbán egy új rendszer alapjait rakta le. A végrehajtó hatalom — még a rendszerváltáskor kialakított — alkotmányos fékjeit eltakarították az útból. Az őszi önkormányzati választások eredményei is azt mutatják: a rendszerváltás és a gazdasági válság miatt csalódott magyarok erős kormányt kívánnak.
Lendvai szerint Nyugaton alig van olyan demokrácia, amelyben egy kormányfő az apparátuson keresztül, közvetve vagy közvetlenül az igazságszolgáltatás intézményeit vagy a nyomtatott és elektronikus médiát éppen úgy uralni tudja, mint ez a zseniális hatalmi politikus. A szerző felidézi Orbán egy évvel ezelőtti kijelentését, miszerint pártját az elkövetkező 15-20 esztendőre a „központi politikai erőtér egyeduralkodó hatalmi tényezőjévé" akarja tenni. — Az esélyek erre sokat ígérőek — zárja cikkét a Ciceroban Paul Lendvai.
