Az EU a második Matolcsy-csomaggal sem elégedett

Az Európai Bizottság a második Matolcsy-csomaggal sem elégedett, Orbán Viktor konkrét számot vár a brüsszeli testülettől. A kormány a bankadó, közművagyonadó, energiaadó emelésével, az online szerencsejáték megadóztatásának bevezetéséből teremtené elő a még hiányzó pénzt. Orbán Viktor azt is közölte: a számok betartatását nem szabad a bizottság részéről barátságtalan lépésnek felfogni, és nem kell mögötte összeesküvést keresni.

Kicsi korrekcióra lesz szükség – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, miután közölte: az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalás során kiderült, a testület a magyar kormány legutóbbi, szerdai hiánycsökkentő akcióterve számaival sem elégedett. A kormányfő elmondása szerint péntek reggel – azaz az EU-csúcs ideje alatt – telefonos kormányülést tartott, melynek eredményeképp arra kérik az Európai Bizottságot, mondjanak pontos számot arra vonatkozólag, mekkora megtakarítást várnak még, hogy a költségvetési hiány három százalék alatt legyen. – Akármennyit mond az Európai Bizottság, azt mi elő fogjuk teremteni – közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor leszögezte: "Eltökélt szándékunk, hogy kijövünk a túlzottdeficit-eljárás alól".

Bármit csinálunk, sosem elég – kommentálta a kormányfő a bizottsági véleményt. Közölte: meg is nevezték a forrásokat, ahonnan előteremtenék a további megtakarításokat. Bankadót emelünk, közművagyonadót emelünk, energiaadót emelünk, az online szerencsejáték adóztatását pedig bevezetjük – vázolta fel a lehetséges forrásokat a kormányfő. Értelmezése szerint a bizottság úgy véli, „statikus szemléletben már jók a magyar számok, de dinamikus szemléletben még nem”. Mint mondta, most „azért harcolunk, hogy mindenki lássa, a 2013-as számok is rendben lesznek”. Orbán szerint nagyon közel vannak a budapesti és brüsszeli számok.

A Népszabadság kérdésére a miniszterelnök kifejtette: az Európai Bizottságnak joga és kötelessége, hogy a közösen kialkudott pénzügyi mutatókat kikényszerítse a tagállamoktól. – A számoknak, mint követelményrendszernek a betartatását a bizottság részéről szerintem nem szabad barátságtalan lépésnek tekinteni – közölte Orbán Viktor. "A magyar parlament majd eldönti, hogy a bizottság által indokoltan elvárt szintet milyen gazdaságpolitikával kívánja elérni. Ezért nem várunk intézkedésekre tett javaslatokat..." – Mondják be a számot, és mi az előre jelzett intézkedésekkel teljesíteni fogjuk (azt). Mindezt fontos, hogy humorral és jókedvűen értelmezzük, és ne lássunk benne Magyarországgal szembeni ellenszenvet, vagy összeesküvést, erről szeretném lebeszélni a Népszabadság olvasóit – tette hozzá a miniszterelnök.

Tízmilliárd forinttal nem stimmel a "számla"

Lapunk kérdésére, hogy mikor térhet vissza az IMF/EU-delegáció Budapestre, Orbán Viktor elmondta: nehéz elképzelni, hogy miközben tárgyalunk az Európai Unióval a túlzottdeficit-eljárásról, ez ne jelentené egyben azt, hogy tárgyalunk a hitelről is. – Azonosak a feltételek – fejtette ki. Ezért a magyar kormány úgy értelmezi a helyzetet, hogy minden, a deficiteljárással kapcsolatos tárgyalásokon elért siker az IMF-megállapodáshoz is közelebb visz.

Úgy tudjuk, a magyar fél azzal számol, hogy 10 milliárd forint körüli lehet az eltérés a két álláspont között. Információink szerint a bizottságnak alapvetően a makrogazdasági pályával, a növekedés fenntarthatóságával van gondja. A brüsszeli bizottság november 7-én áll elő végleges elemzésével, és az abban foglaltak irányadók lehetnek a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatban is.

Orbán Viktor a brüsszeli sajtótájékoztatón
Brüsszel, 2012. október 19. Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójának második napján tartott sajtótájékoztatón, 2012. október 19-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.