Orbán több tiszteletet követel a lengyeleknek

A lengyel, a magyar és a brit kormányfő is Varsó oldalán szállt be abba a rövid pengeváltásba, amelyet az váltott ki, hogy csütörtökön, az EU-csúcs előtt Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke bírálta a lengyelországi alkotmányos helyzetet. Orbán Viktor több tiszteletet kért a lengyeleknek.

Martin Schulz – aki a főleg a migrációs válság kezelésének szentelt csúcsot megelőzően találkozott az EU28-ak vezetőivel – beszédének utolsó részében a lengyel alkotmányos válság kérdésére is kitért. A német szociáldemokrata politikus az EP nevében szólva hangsúlyozta, hogy „különösképpen nyugtalanítanak bennünket a közelmúltbeli lengyelországi események" – adta hírül az uniós ügyeket elemző internetes portál, a Bruxinfo.

A jelentés szerint Schulz egyebek közt emlékeztetett arra, hogy a Velencei Bizottság a közelmúltban publikált véleményében kemény kritikát fogalmazott meg a lengyel kormány által javasolt, az alkotmánybíróságot érintő változtatásokkal kapcsolatban. „A független alkotmánybíróság a fékek és egyensúlyok rendszerének szerves része. A jelenlegi helyzet azt jelenti, hogy ezek a fékek és egyensúlyok most függőben vannak" – figyelmeztetett a parlament elnöke.

Schulz később sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre közölte, hogy Beata Szydlo, lengyel kormányfő „nem túlzottan lelkesen fogadta a megjegyzéseit". Azt is elmondta, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök szintén szót kért, ami Schulzot saját elmondása szerint egyáltalán nem lepte meg.

Nevük mellőzését kérő források szerint a magyar kormányfő rövid hozzászólásában arra hívta fel Schulz figyelmét, hogy ha Lengyelországot bírálja, akkor ezt azokkal az országokkal is meg kell tennie, ahol nincs alkotmánybíróság. David Cameron, brit miniszterelnök azonban nála is nyersebben fogalmazott, amikor arra figyelmeztette Schulzot, hogy nincs joga kioktatni demokráciából demokratikusan megválasztott vezetőket.

Arról már az MTI számolt be, hogy külföldi újságírók kérdésére Orbán pénteken kifejtette: nem tartja "fairnek" a kettős mérce alkalmazását Lengyelországgal szemben. A kettős mérce pedig azt jelenti, hogy olyat kérnek számon valakin, amelyet másoktól nem várnak el – magyarázta a kormányfő. "Több tiszteletet Lengyelországnak! Ez a magyar álláspont" – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.