Orbán szerint Magyarország megmondta, de senki nem hallgatott ránk

A nyugat-balkáni migrációs útvonal már nem érinti Magyarországot, ezért már csak megfigyelőként vesz részt az erről szervezett csúcstalálkozón - mondta vasárnap a megbeszélésre érkezve Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő közölte, hogy a válság elsőszámú oka az, hogy az Európai Unió és a schengeni övezet egyes országai nem képesek vagy nem készek állni a szavukat. Orbán Viktor tudatta azt is, hogy többször javasolta, ha Görögország nem képes megvédeni a határait, akkor az Európai Unió ezt közösen tegye meg, „de senki nem hallgatott ránk"

.„Abban bízom, hogy ma délután sikerül pontot tenni a nyitott határok politikájának végére, amely homlokegyenest ellentétes Schengennel és a meghívás-politikának, amely szintén ellentétes Schengennel. Remélem, hogy a schengeni övezet minden tagja azt fogja mondani, hogy a jövőben készen áll állni a szavát" - hangsúlyozta a miniszterelnök. Orbán közölte, hogy Magyarország kész megosztani pozitív tapasztalatait a vasárnap délutáni munkamegbeszélésen.

Arra az újságírói kérdésre, miszerint javasolja-e más országoknak is, hogy kerítést építsenek a határaikra, a miniszterelnök azt mondta: nem kenyere, hogy másoknak tanácsokat osztogasson.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.