Orbán szerint egyszerre fog menni a Kelet és a Nyugat

A nyugati integráció és a keleti nyitás együtt teheti sikeressé Magyarországot - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő kedden Budapesten, miután tárgyalt Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel.
A sajtónyilatkozatokat megelőzően a két kormányfő az Országházban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá, amellyel kapcsolatban Orbán azt mondta: keresni kell azokat a területeket, ahol az együttműködés mindkét ország előnyére válik. Példaként említette a mezőgazdaságot, az energetikát, a tudomány és technológia területét, valamint a gyógyszeripart. A tárgyaláson - közölte - áttekintették a világgazdasági helyzetet, és örömmel fogadta, hogy a kazah miniszterelnök véleménye a világ átalakulásáról nagyon közel esik ahhoz, amit mi, magyarok gondolunk".

A magyar álláspont az, hogy a világ gyökeres és gyors átalakulásban van, ami leglátványosabban a világgazdaságban érezhető - fejtette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy Magyarország szeretne a változások nyertese lenni. Szerint a világgazdasági átalakulások „a tehetséges országok és népek előtt komoly lehetőségeket nyitnak ki". A régi receptek ugyanis ilyenkor érvényüket vesztik, előnyt pedig az innovatív, gyors és bátor gondolkodás jelent - mondta, hozzátéve, hogy az az igazi kockázat, ha egy ország nem innovatív és nem bátor. Orbán arra kérte Maszimovot, adja át jókívánságait és nagyrabecsülését Nurszultan Nazarbajev kazah államfőnek. A magyar kormányfő fantasztikusnak nevezte Kazahsztán elmúlt 15-20 évben elért eredményeit, megjegyezve, hogy az ország világgazdasági és világpolitikai súlya, jelentősége évről évre nőni fog. Gratulált egyúttal Maszimovnak ahhoz, hogy Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország a múlt héten - Eurázsiai Gazdasági Uniónak nevezett - kereskedelmi uniót alakított, amely Orbán szerint fontos szereplője lesz a világgazdaságnak a következő évtizedekben.

„Magyarország ezt egy pozitív világgazdasági fejleménynek tekinti. Mi nem szeretnénk kimaradni ebből a lehetőségből. Magyarország a nyugati integrálódás munkáját elvégezte. Nyugati integráció és keleti nyitás együtt tehet bennünket sikeressé" - fejtette ki a miniszterelnök, aki szavait azzal zárta, hogy bízik a széles, erős, komoly üzleti előnyökkel kecsegtető kazah-magyar együttműködésben.

Maszimov nyilatkozatában azt közölte: országa készen áll arra, hogy hídszerepet töltsön be fontos partnere, Magyarország és a közép-ázsiai államok között. „Nagyon örülünk, hogy Magyarország a közép- és kelet-európai országok közül elsőként alakította ki a stratégiai kapcsolatokat országunkkal" - mondta a kazah kormányfő, aki szintén kiemelte a mezőgazdaságot és az energetikát az együttműködés lehetséges területei közül, továbbá megemlítette még az egészségügyet, a logisztikát és a turizmust. A magyar üzletembereket egyúttal minél több kétoldalú projekt megvalósítására biztatta.

A két miniszterelnök stratégiai partnerségi nyilatkozata mellett a magyar és a kazah fél több kétoldalú megállapodást is aláírt. Matolcsy György jegybankelnök és kazah kollégája például a két nemzeti bank közötti, a személyi állomány továbbképzéséről szóló együttműködési megállapodást szignált. Megegyezés született továbbá a két kormány tagjai között az elítéltek szállításáról, az engedély nélkül tartózkodók visszafogadásáról, szándéknyilatkozatot kötöttek a turisztikai együttműködésről, és létrejött egy megállapodás egy közös befektetési alap létrehozásáról is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.