Orbán szerint a magyaroknak mindenhol terem üzlet

Bebizonyosodott, hogy nincs többé olyan sarka a Földnek, ahol magyar üzletemberek ne tudnának jó üzleti kapcsolatokat, gyümölcsöző gazdasági együttműködést kialakítani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Joko Widodo indonéz államfővel folytatott tárgyalása után, hétfőn Jakartában.
A magyar kormányfő vasárnap érkezett háromnapos hivatalos látogatásra a délkelet-ázsiai szigetországba, ahová a kormány több tagja is elkísérte. Hétfőn Orbán Viktort katonai tiszteletadással fogadták az elnöki palotában, ahol előbb négyszemközti, majd plenáris megbeszélést folytatott az indonéz köztársasági elnökkel.

A tárgyalásokat követő sajtónyilatkozatában Orbán Viktor a két ország együttműködésének lehetséges területei között említette a mezőgazdaságot, az IT-szektort és a vízgazdálkodást. Utóbbiról szólva jelezte: 34 helyen vasul meg Indonéziában magyar vízügyi beruházás.

A miniszterelnök felidézte a közelmúltbeli jakartai terrortámadást, amellyel kapcsolatban kiemelte: Indonézia kormánya három-négy óra alatt stabilizálta a helyzetet. Ez jól mutatja, hogy Indonézia egy stabil ország, amelyben Magyarország gazdasági együttműködési lehetőségeket keres - mondta.

Arról is beszámolt, hogy 50 indonéz fiatal tanulhat majd magyar egyetemeken magyar állami ösztöndíjjal. „A mai napon bebizonyosodott számomra, de egész Magyarország számára is, hogy nincs többé olyan sarka a Földnek - akármilyen messze is van az Magyarországtól -, ahol magyar üzletemberek ne tudnának jó üzleti kapcsolatokat, gyümölcsöző gazdasági együttműködést kialakítani és beruházásokat megvalósítani. A mai napon úgy érezzük, hogy Magyarország a világszínpadra is fellépett: nemcsak Bécsben, hanem Jakartában is képesek vagyunk üzleti együttműködést kialakítani" - mondta Orbán Viktor.

Joko Widodo hatékonynak és barátinak nevezte a megbeszélést, amelyen megtárgyalták az együttműködési lehetőségeket, így a vízgazdálkodás területét és az ivóvízellátó rendszer fejlesztését. Emellett a megújuló energiaforrások területét, valamint a digitális gazdaságot emelte ki az együttműködés hangsúlyos színterei között.

A nyilatkozatok előtt a magyar kormányfő és az indonéz elnök jelenlétében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a következő évekre szóló felsőoktatási csereprogramról, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig a halászat és az akvakultúra területén történő együttműködésről írt alá megállapodást.

Orbán Viktor helyi idő szerint hétfő délután beszédet mond az indonéz-magyar üzleti fórumon, majd találkozik Le Luong Minh-nel, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) főtitkárával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.