Simonyi írása elején felteszi a kérdést, hogy vajon Putyin, Erdogan és kistestvérük, Orbán az új elit alakulat? Mint kifejti, a három vezető között nincsenek nagy különbségek. Mindhárman büszkén kijelenthetik, hogy pár év alatt létrehoztak egy hibrid, illiberális rendszert, melyben kasztrálták a demokratikus államberendezkedést. Tehetséges politikusok, akik belekóstoltak abba, milyen hosszú ideig hatalmon lenni, és elhatározták, hogy országuk vezetői maradnak.

A történelem során Oroszország, Törökország és Magyarország gyakran ingadozott Kelet és Nyugat között, Nagy Károly és Dzsingisz kán között. A volt nagykövet szerint most egyértelműen a Dzsingisz káni szakaszban vannak, tehát kelet felé húznak.

Kétségtelen, hogy Putyinnak, Orbánnak és Erdogannak jó érzéke van ahhoz, hogy meglássák, mi lakik az emberek lelkében és milyen félelmek mozgatják a társadalom tagjait. A dicsőséges múltat kínálják a szavazóknak a különleges nemzethez tartozás illúziójával keverve. De emellett még jócskán építenek a nacionalizmusra és az idegengyűlöletre, figyelmen kívül hagyva azt, hogy pont a sokszínűség volt, ami előre vitte az országukat. Az a fő ambíciójuk, hogy nemzetüket regionális hatalommá tegyék, és ez alól Orbán sem kivétel – írja Simonyi.

Orbán Viktor azonban megfeledkezik arról, hogy országa az Európai Unió tagja – jegyzi meg a volt nagykövet. A tagság nélkül pedig Magyarország elvesztett volna 17 milliárd euró forrástámogatást, és csődbe ment volna.

A három vezető ellenségeskedése a Nyugattal szemben személyes okokra vezethető vissza. Félnek a demokráciától, a fékek és ellensúlyok rendszerétől, és a választási rendszertől, amely lehetővé teszi a változást, így az ők leváltását is – jegyzi meg a volt diplomata

Az elit alakulat felemelkedését részben a nyugati demokráciák elbizakodottsága okozta. A Nyugat azt hitte, hogy rendszere megállíthatatlanul tör előre a világon. Nem volt megértő a gazdasági gondokkal szenvedő Kelet-Európával szemben, és nem volt nagyvonalú Törökországgal, amelynek uniós tagságot ígért, de nem adott meg. Ez a Nyugat-barát elit hanyatlásához vezetett.

Simonyi András szerint óvatosnak kell lenni a konklúziók levonásánál. Erdogan ugyanis észhez térhet, és nem törekszik majd 99 százalékos győzelemre öt év múlva. Győzelme nem volt elsöprő, és ez az eredmény azt mutatja, hogy a török társadalom kezd magához térni.

Magyarországon sincs másként a helyzet, a felszín alatt kezd gyűlni a gőz a társadalomban. Orbán is elbizakodott, ez már az ő végének kezdetét is jelzi. Putyinnak pedig a krími invázióra volt szüksége, hogy visszaszerezze népszerűségét.

A volt nagykövet szerint világosan kell látni, hogy a nyugati vezetők egy részének impotenciája nem jelenti a nyugati demokráciák végét. A liberális demokrácia hibáira nem az illiberális demokrácia létrehozása a válasz, hanem egy jobb és erősebb demokrácia építése. A gyenge nyugati vezetőkre nem autokratikus uralommal kell válaszolni, hanem egy szolid, pragmatikus és konszenzuson alapuló kormányzattal, amely a jogszabályokra is épít. Példaként hozza fel az északi államokat, Norvégiát, Dániát amelyek a felmerülő gondokra még több demokráciával, sokszínűbb társadalmi diverzitással és még nyitottabb gazdasággal válaszoltak.

Az Orbán Viktor beszédében a csődöt mondott nyugati liberális berendezkedés alternatívájaként említett „illiberális állam" olyan fertőzés a volt diplomata szerint, mely egyben vészjelzés is, amely segít megértenünk a valóságot: a világ káoszba hanyatlott.

Simonyi úgy zárja írását: a megadás nem megoldás. Ez az elit alakulat jobb ha nehéz időkre készül. A demokrácia vissza fog vágni, még több demokráciával.