Orbán már kacérkodik a kilépéssel?

Tanulságos eszmefuttatást tett közzé a blogján Jávor Benedek EP-képviselő arról, hogy kieshet-e a magyar kormánypárt az Európai Néppárt kegyeiből, és hova tarthat, ha az esemény valamikor a jövőben bekövetkezik. A gondolatmenet szerint a Fideszt tárt karokkal várja a konzervatív-reformerek (ECR) frakciója.
Az elemzés egy lapunkból vett idézettel kezdődik, amely szerint a Néppárt egy prominens képviselője a napokban egyértelműen úgy fogalmazott, hogy az EPP elnökségének pénteken Budapesten kezdődött tanácskozásán választás elé akarják állítani Orbán Viktort: vagy hátat fordít az egyre szélsőségesebb retorikának és demokráciakorlátozó intézkedéseknek, vagy búcsút mondhat az EPP-tagságnak. Hogy ez valamivel több elméleti lehetőségnél, annak alátámasztására Jávor felidézi: a jövő héten Strasbourgban az EP szavazni fog egy Magyarországgal kapcsolatos állásfoglalásról, amelyhez minden frakció benyújt egy saját tervezetet, és majd az egyeztetések során fog kiderülni, hogy lehetséges-e közös, többségi támogatást élvező állásfoglalás-szöveget előállítani. Egyelőre annyi tudható, hogy az EPP által benyújtott tervezet tartalma minden eddiginél keményebb, és jelezheti a Fidesszel szembeni kritika erősödését a Néppárton belül – mintha a halálbüntetéssel és a bevándorlóellenes retorikával Orbán tényleg olyan vizekre tévedt volna, ami már túl van a legnagyobb EP-frakció tűrőképességének határán. A javaslat alapján a Parlament a leghatározottabban megerősíti, hogy a halálbüntetés eltörlése az alapvető jogok fejlődésének mérföldköve Európában, és a lehető legkategorikusabban kinyilvánítja, hogy a halálbüntetés ellentétes az EU alapvető értékeivel és jogával, ennélfogva lezárt ügynek tekintendő az EU-n belül.

Nem sokkal szelídebb a szöveg a bevándorlásellenes konzultáció ügyében sem. Miközben a kormányok állampolgárokkal folytatott párbeszédét fontos dolognak tekinti, megállapítja, hogy a bevándorlásról és terrorizmusról indított magyarországi konzultáció tartalma és nyelvezete rendkívül félrevezető, elfogult és kiegyensúlyozatlan. Az EPP szerint minden tagállamnak teljes mértékben meg kell felelnie az uniós jognak a jogalkotási és adminisztratív eljárások során, és minden jogalkotási lépésnek, így a tagállamok vagy tagjelölt országok elsődleges jogának is, összhangban kell lennie az alapvető európai értékekkel, mindenekelőtt a demokrácia elvével, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal.

A hangulat változását jelzi az is, hogy a jelentést nem olyan néppárti képviselők jegyzik, akiknek a Magyarországgal szemben kritikus álláspontja régóta ismert, hanem többek közt az a Monika Hohlmeier, aki az Orbán-kormány egyik legaktívabb védelmezőjeként lépett fel az elmúlt hónapokban.

Jávor szerint előfordulhat, hogy Orbán (fejben) már rég az EPP előtt jár: húzza az időt, amíg a háttérben a többek közt a lengyel PiS-t (Kaczynski-párt) és a brit torykat magába foglaló ECR frakcióval tárgyal. Egy ilyen átállás pontosan beleillene a Fidesz szokásos győzelmi kommunikációjába: a néhány hete győztes David Cameron és a lengyel elnökválasztást váratlanul megnyerő PiS-es Andrzej Duda olyan társaság, amelyben az örökké győztes Orbán Viktor szívesen mutatkozik. Ugyanebbe az irányba mutat egyébként az ECR-frakció által benyújtott állásfoglalási javaslat is: a korábban a demokrácia sérelme ügyében rendkívül kritikus, az oroszokkal való mindennemű tárgyalás beszüntetését szorgalmazó brit konzervatívok, és az orosz barátkozás miatt felháborodott lengyelek ezúttal néhány általános lózungon túl nem tartották fontosnak a kritika megfogalmazását a magyar kormánnyal kapcsolatban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.