Orbán elvárja Amerikától, hogy támogassa Magyarországot

Magyarország azt kéri szövetségeseitől, hogy segítsék az országot érdekei érvényesítésében – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Máért budapesti ülésén, a béke, az energiabiztonság és kereskedelmi lehetőségek hármasában összefoglalva a magyar érdekeket.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIII. plenáris tanácskozásán a kormányfő azt mondta, válság idején Magyarország dolga az, hogy meghatározza saját érdekeit, pozícióit. Kommunista kérdésfeltevés az, hogy kinek az oldalára kell állni, azt a kérdést kell feltenni, mi a magyar érdek - fejtette ki, hozzátéve, szeretné, hogy a nemzeti önérdekelvű gondolkodás a magyar külpolitikai gondolkodásban is megjelenjen.

Orbán Viktor közölte, Magyarország gondolkodás nélkül teljesítette mindig a kötelezettségeit: a NATO tagjaként Magyarország elment Afganisztánba, az Egyesült Államok kérésére pedig Irakba. Most itt Közép-Európában történnek dolgok, és azt várjuk el minden szövetségesünktől, hogy a magyar álláspontot képviseljék - fogalmazott.

A kormányfő szerint akkor sikeres a magyar külpolitika, ha a világ minden jelentős szereplője Magyarország sikerében érdekelt, és ma "ebben a pozícióban vagyunk". A felszínen zajló politikai lökdösődések ne zavarják meg önöket - mondta a miniszterelnök a résztvevőknek, hozzátéve: a mélyben erős, kölcsönös együttműködés alakult ki.

Felidézte, hogy az I. világháború kitörésének 100., a II. világháborúénak a 75. évfordulója van, és 25 éve söpörtek végig forradalmi változások Közép-Európán, és azt mondta: Magyarország a 20. század egyik legnagyobb vesztese volt, és a harmadik nagy európai átrendeződésnek, a kommunizmus összeomlásának is - a kezdeti nagy eufória után - úgy tűnt, hogy vesztesei leszünk. A 2010-es választás esélyt adott arra, hogy ezt a harmadik nagy világeseményt ne veszítsük el, 2014-ben ugyanakkor e felől már nem lehetünk biztosak, mert Európa nyakába szakadt a "hidegbéke": nem világos, ki fogja megnyerni ezt a küzdelmet, kik lesznek a nyertesek és a vesztesek - értékelt Orbán Viktor.

Az ukrán háborús helyzetről szólva rögzítette, Magyarország kiáll keleti szomszédja területi szuverenitása mellett. Kifejtette: a nemzetközi jog tisztelete mellett ebben van nemzeti önérdek is, a magyar nemzetstratégia sarkalatos pontja, hogy Magyarország és Oroszország között "legyen valami", "mondjuk Ukrajna", amely otthona lehet a 200 ezres kárpátaljai magyarságnak is.

A kormányfő rámutatott, az idei évben a geopolitikai megközelítés vált elsődlegessé, aminek egyetlen racionális kérdése van: ki nyer, és ki veszít. Ami ma történik, azzal Európa, Magyarország és Ukrajna is veszít - mondta, megerősítve: nem szeretnék, ha a változások visszavinnének a hidegháború és hidegbéke korszakába, ennek visszatértét a Kárpát-medencébe Európában és Közép-Európában senki sem akarja.

Orbán Viktor kiállt az európai intézmények megerősítésének szükségessége mellett, hogy elkerülhető legyen "a kopogtató", újabb recesszió. Erős, akcióképes bizottságra és erős bizottsági elnökre van szükség - hangsúlyozta, és ezzel összefüggésben az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker támogatása mellett érvelt rámutatva, hogy a magyar gazdaság is súlyos veszteségeket szenvedhet el erős bizottság nélkül.

A miniszterelnök szerint a gazdasági kilátások Közép-Európa számára jónak mondhatók. Kiemelte, hogy megindítják Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programját, és ha ehhez hozzákapcsolják a teljes foglalkoztatás megvalósítását is, akkor komoly erősödéssel lehet számolni 2018-ig.

Bejelentette, hogy a szakképzés éve lesz 2015 a Kárpát-medencében. Jelenleg mintegy 28-30 ezer diák vesz részt szakképzésben magyar nyelvű oktatási intézményekben, az ő számukat szeretnék jelentősen növelni. Közölte azt is, hogy a szakmunkásképzésben részt vevő fiatalok számára Kárpát-medencei ösztöndíjprogramot indítanak. Orbán Viktor a rendelkezésre álló pénzügyi kereteket elégségesnek nevezte, jelezve: a források nagyobbak, mint tavaly, de kisebbek, mint amire a rákövetkező évben számítani lehet.

A miniszterelnök szólt arról, hogy az idei a választások éve volt a Kárpát-medencében, és a magyar érdekképviselet megerősödött. Gratulált a magyar szervezetek képviselőinek, és kitért arra, hogy Délvidéken a Vajdasági Magyar Szövetség ismét országos kormányzati tényezővé nőtte ki magát, a nemzeti tanács megszervezése egy újabb sikertörténet. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének, Brenzovics Lászlónak a személyében "hosszas vajúdás után" ismét "egy olyan barátunk" van az ukrán parlamentben, aki vállára veszi a magyar érdekeket - folytatta. A szlovákiai választások kapcsán a Magyar Közösség Pártja előkelő dobogós helyezését emelte ki Orbán Viktor, a román államfő választásánál pedig a magyar résztvevőknek megköszönte, hogy volt bátorságuk egy ilyen küzdelemben részt venni, és minőséget képviselni a román politikában.

Gratulált az új román elnöknek is, megjegyezve: korai még a változásokból következtetést levonni, hogy ez mit jelent Erdély és Magyarország számára. Jelezte, hogy Áder János államfő a temesvári forradalom 25. évfordulóján találkozót kezdeményezett Klaus Johannissal, és szólt arról, hogy a román elnökkel egy európai pártcsaládhoz tartoznak, ami reményeik szerint sikeres európai keretet ad a román-magyar párbeszédnek is.

A hazai választásokkal kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy azokon első ízben a külhoni magyarok is részt vehettek, és a budapesti a teljes magyar nemzet parlamentje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.