„Orbán egész Európát maga ellen fordította”

Keményen kiosztotta Orbán Viktort a Frankfurter Allgemeine Zeitung a halálbüntetésről és a menekültek témájáról alkotott elképzelései miatt. Többek között azt írták, a magyar miniszterelnök bírálatok özönét váltotta ki, és egész Európát maga ellen fordította.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap az Európai Parlamentben (EP) a magyarországi helyzetről tartott vitával foglalkozott csütörtöki számában. A Beszélni róla azért talán szabad című írásban a szerzők, Stephan Löwenstein és Majid Sattar kiemelték: Orbán Viktor az EP-ben a halálbüntetés értelméről nyilatkozott, de „állítólag csak a véleményszabadságról” szól a diskurzus.

„Beszélni azért talán szabad még egyszer róla: hasonlóan hangzanak a magyar ellenvetések a kemény európai kritikával szemben”, amely Orbán Viktornak a halálbüntetésről és a menekültek témájáról alkotott elképzeléseivel kapcsolatban fogalmazódott meg – tették hozzá.

Megítélésük szerint a kormányfő a fellépésével a baloldali és a liberális táborból „bírálatok özönét váltotta ki (a kereszténydemokratákból pedig zavart hallgatást)”, vagyis a miniszterelnök „ismét egész Európát maga ellen fordította”, de „valószínűleg éppen ez volt a célja”.

Hozzátették, hogy egyes baloldali képviselők egy Magyarországot elítélő határozatot is előkészítettek, de ebben az Európai Néppárt – amelynek a Fidesz is tagja –, illetve az Európai Néppárttal „nemhivatalos nagykoalícióban” együttműködő szociáldemokraták nem voltak partnerek. Megjegyezték: „úgy hírlik, a magyar Zöldek is eltanácsolták európai párttársaikat attól, hogy felfújják az ügyet”, mert úgy vélik, hogy az „európai beavatkozások csak fékeznék” a Fideszt a „lefelé tartó belpolitikai spirálban”.

A halálbüntetés körüli vita „természetesen nem teljesen ezoterikus” – írták a FAZ szerzői. Megjegyezték, hogy az ellenzék szerint a Fidesz a korrupciós vádakról akarja elterelni a figyelmet és megpróbálja kifogni a szelet a Jobbik vitorlájából.

Trócsányi László igazságügyi miniszter a lapnak elmondta, hogy nincs tervben a halálbüntetés bevezetését célzó alkotmánymódosítás, és csupán annak a kérdésnek a tisztázásáról van szó, hogy lehet-e szabadon vitát folytatni. Hozzátette, hogy Magyarországnak szerződéses kötelezettségei vannak, éppen úgy, mint más uniós tagállamoknak, és az alaptörvény közvetve tiltja a halálbüntetést. Ugyanakkor különösen súlyos, és „a társadalom lelki egyensúlyát megzavaró” bűncselekmények esetén a nyilvánosságban igény mutatkozik a kérdés megvitatására, Orbán Viktor pedig azt az álláspontot képviseli, hogy Európában politikai diskurzusra van szükség és nem lehetnek tabutémák.

A miniszter a menekültek körüli vitákkal kapcsolatban hozzátette, hogy Magyarország a roma kisebbség révén különleges helyzetben van, és „a kormány erkölcsi kötelessége, hogy elsőként” a kisebbség rászoruló tagjainak felzárkóztatásáról gondoskodjon.

Orbán, a kitaszított címmel közölt kommentárt a Der Standard osztrák napilap csütörtökön. A liberális újság budapesti tudósítója szerint a magyar miniszterelnök olyan menekültekkel szemben uszítja a lakosságot, akik valójában nem is léteznek. Gregor Mayer úgy véli, a félelemkeltés olcsó fogás, a populisták eszköztárához tartozik. Megjegyzi: ezek a hangok Strasbourgban hamisan és élesen szólnak. A szerző szerint a magyar miniszterelnök saját pártcsaládjában is egyre kitaszítottabb. Mayer úgy látja, Orbán dacos gyerekként állítja, hogy a halálbüntetésről ő csupán csak beszélni szeretne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.