Orbán bajor barátai is kvótapártiak

A Bajor Keresztényedemokraták kongresszusán elfogadott dokumentum szerint kellenek a kvóták, csak éppen a jelenleginél kevesebb menekültet kellene befogadniuk. Németország pedig szerintük már így is túlteljesítette az elvárásokat.

Kongresszusi határozatban követeli a bajor konzervatív CSU a menekülthullám korlátozását és a Németországban befogadható menekültek maximális számának megjelölését. A párt elnöksége által a kongresszus elé terjesztett határozati javaslatot a csaknem ezer küldött egy ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadta el pénteken Münchenben.

A bajor fővárosban pénteken kezdődött kongresszuson az első napirendi pontok között fogadták el a határozatot, kész helyzet elé állítva Angela Merkel kancellárt, a testvérpárt CDU elnökét, aki kora este beszédet mond a tanácskozáson.

Az elfogadott dokumentum Szükségünk van egy felső határra című fejezetében az áll, hogy Németország nem tudja egyedül viselni "a világ menekültáradatainak" terhét, ezért a nemzetközi közösségnek kontingenseket kell kialakítania, és a létszámkeretekbe bekerülő menekülteket méltányosan el kell osztania.

Főleg az arab államoktól van szükség nagyobb áldozatvállalásra, mind a menekültek befogadását, mind a terhek finanszírozását tekintve, és az Egyesült Államoknak is "tovább kell erősítenie elkötelezettségét" és "növelnie kell befogadási hajlandóságát". Az Európai Unióban pedig ki kell alakítani "állandó menekültkontingenseket", és a menekültek elosztását szolgáló "állandó kvótákat" - áll a kongresszusi határozatban.

Eszerint Németországnak 2016-ra a rendelkezésre álló kapacitások alapján meg kell határozni egy "polgárháborús menekültekből álló kontingenst", vagyis a szövetségi kormánynak előre rögzítenie kell a befogadható menekültek maximális számát.

A dokumentumban nem szerepel, hogy pontosan mennyi menekültet kellene befogadni jövőre. Azt viszont jelezték a bajor konzervatívok, hogy mindenképpen az ideinél kevesebb menekültet kell befogadni. Németország "az idei normát túlteljesítette", és a 2016-ban esedékes vállalásainak egy részét "előre teljesítette" - áll a kongresszusi határozatban.

A CSU azt is követeli, hogy valamennyi uniós tagország ismét tartsa be a menekültügyet szabályozó dublini előírásokat, hogy lehetővé váljék mindazon menedéket kereső személyek "visszaküldése, akik biztonságos harmadik országokból jönnek", és a Schengeni Övezet működésére vonatkozó szabályokat is érvényesíteni kell, hogy "már a Schengeni Övezet külső határán" lehetővé válják "a tartózkodási joggal nem rendelkező személyeket visszautasítása".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.