Orbán az egyik legbefolyásosabb vezető, nagykövetével azonban gondok vannak

Hatodik helyen szerepel Magyarország a Politico listáján, amely azt összesíti, mennyire befolyásos egy-egy uniós tagállam Brüsszelben. Orbán Viktornak a lap szerint hosszú távú stratégiája van, és sokszor nála nagyobb súlycsoportúakra csap le, csakhogy erről gyakran a nagykövete, Várhelyi Olivér értesül utoljára.

Politico listájának első helyén Németország végzett, a második az Egyesült Királyság, a harmadik Franciaország, amelyet Olaszország és a nem EU-tagország Törökország követ. Magyarország a hatodik helyen szerepel. 

A lista elkészítésében több szempontot vizsgáltak. Az ország vezetői esetében megnézték például, stabil-e a kormányzásuk, következetes álláspontot képviselnek-e (példaként itt Magyarországot hozzák), okoznak-e politikai problémát az unióban (példaként Görögországot említik), vagy éppen uralják-e nyilatkozataikkal a csúcstalálkozókat.

A nagyköveteknél azt vették szemügyre, konzultálnak-e velük rendszeresen a kollégáik, milyen a kapcsolatuk a miniszterelnökkel, kikérik-e véleményeiket a döntéshozásnál, vagy épp ők értesülnek utolsóként az ország vezetőinek döntéseiről, valamint hogy milyen korábbi tapasztalataik vannak.

Németországról azt írják, Angela Merkel német kancellár uralja a csúcstalálkozókat,  nagykövete pedig erős, meghatározó figura. David Cameron és Ivan Rogers szintén nyerő páros a lap szerint, csakhogy a Brexit hideg zuhanyként érheti az Európai Uniót. A harmadik helyen végző Franciaországgal kapcsolatban megjegyzik, Francois Hollande elnök gyengébb, mint valaha, ám Pierre Sellal uniós nagykövet a legtapasztaltabb. Matteo Renzi olasz kormányfőről azt írják, meghatározó egyéniség, van stratégiája, aszerint jár el. Az ötödik helyen végző Törökország az utóbbi időben rendszeresen részt vesz az EU-csúcsokon, mint a Politico megjegyzi, jelentős befolyása van, hiszen a menekültügyi megállapodással megkötötte az EU kezét.

A hatodik helyen végző Magyarországgal kapcsolatban azt írják, Orbánnak hosszú távú stratégiája van, és sokszor nála nagyobb súlycsoportúakra csap le, gyenge pont azonban, hogy erről olykor a nagykövete értesül utoljára.   

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.