Órákra a vérfürdőtől

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogvédő szervezet szerint Srí Lankán órákon belül vérfürdő veheti kezdetét, miután lejár a tamil lázadóknak szabott ultimátum határideje.

A szigetország kormányhadserege közép-európai idő szerint kedd reggeli 8 óra 30 percig adott határidőt a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű lázadószervezetnek arra, hogy letegye a fegyvert. Colombóban azt viszont nem közölték, hogy abban az esetben, ha ez nem történi meg, mi következik.

Anna Neista, az egyesült államokbeli székhelyű szervezet egyik vezetője közölte: a HRW attól tart, hogy vérfürdő lesz. Így a világ közösségének már csak néhány órája van arra, hogy rávegye a szembenálló feleket a vérengzés elkerülésére.

A civil életek felesleges és törvénytelen kioltása háborús bűncselekménynek fog számítani, és ezért a hadsereg és a fegyveres szervezet parancsnokait fogja terhelni a felelősség - hívta fel rá a figyelmet Neista.

Srí Lanka ENSZ-nagykövete válaszul megerősítette, hogy az LTTE fegyveresei elleni hajtóvadászat során a legfontosabb a polgári lakosság biztonságának a szavatolása.

Velupillai Prabhakaran, az LTTE vezére már 18 hónapja nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Embereivel egy 15 négyzetkilométeres  kiterjedésű területre vonult vissza, és a kormány vádjai szerint 70-100 ezer tamil helybelivel vette magát körbe. A tömeget élőpajzsként vetné be a kormánycsapatok végső támadása esetén - hangoztatják Colombóban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.