Öngyilkosság helyett bérlakásokba küldenék a kilakoltatottakat

A nagy társadalmi felháborodás és a tragikus öngyilkosságok után a spanyol kormány rendkívüli ülésen döntött arról, hogy segítséget nyújt azoknak, akik nem tudják fizetni a jelzáloghiteleket, és emiatt elveszítenék otthonaikat.

Szociális bérlakásokat bocsátana a kilakoltatottak rendelkezésére a spanyol kormány. A kormányrendelet két évre leállítja a kilakoltatásokat a leginkább kiszolgáltatott társadalmi rétegeknél.

Olyan családok kérhetik majd az alacsony bérletű szociális bérlakásokat, ahol a családi összjövedelem nem haladja meg a havi 1600 eurót, a bevételek több mint 50 százaléka hiteltörlesztésre menne, és ahol több gyermeket nevelnek, vagy ahol fogyatékos, illetve beteg családtagok vannak. Nem kell új lakásokat építeni, a bankok tulajdonában levő, üresen álló ingatlanokból bőven jutna a bajba jutottaknak.

A konzervatív Néppárt (PP) és a szocialista ellenzék (PSOE) többnapos egyeztetés után sem tudott megállapodni az új törvényről, a szocialisták szélesebb körnek nyújtanának támogatást, és követelik a jelzálogtörvény módosítását is. Ez jelenleg a bankok számára lehetővé teszi, hogy – ha nincs magasabb ajánlat a nyilvános árverésen – a lakás értékének 60 százalékáért jussanak az ingatlanhoz, és a jelzáloghitel fennmaradó részét átterheljék a kilakoltatott állampolgárokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.