Öngyilkos merénylet Csecsenföldön

Két öngyilkos merénylők végzett két rendőrrel Csecsenföldön pénteken. Az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaságban ez már a negyedik halálos áldozatot követelő akció azóta, hogy április közepén Moszkva feloldotta a 10 éve érvényben lévő - lényegében rendkívüli állapotot jelentő - terrorelhárító hadművelet-sorozatot.

A rendszer visszaállítása részlegesen azonban már a következő napokban megtörtént, így várhatóan tovább tolódik az itt állomásozó szövetségi erők 20 ezer katonájának kivonása, amit az 1,2 millió fős köztársaság élén álló Ramzan Kadirov szorgalmazott volna. A 33 éves elnök szerint a megmaradt ellenálló gócok felszámolását már a helyi erők is biztosítani tudják.

Később vonulnak ki az oroszok Groznijból
Később vonulnak ki az oroszok Groznijból

A térség biztonsága azonban láthatóan nem valósult meg: túl a pénteki robbanáson - nem messze a Groznij központjában álló belügyminisztériumtól - vidéken is célzott robbantások és lövöldözések szedik áldozataikat. A Memorial jogvédő szervezet adatai szerint továbbra is magas az emberrablások aránya, idén 34 főt raboltak el - igaz többségüket szabadon engedték, halállal kettő eset végződött, két embernek pedig nyoma veszett.

Az orosz erők kivonása esetén Kadirov szabad kezet kapna a térségben, ám Moszkva visszafogott bizalmatlansággal kezeli szövetségesét, akivel a sajtó több gyilkosságot hozott összefüggésbe, többek között a Csecsenföldről publikáló Anna Politkovszkaja három évvel ezelőtti meggyilkolását, bár Kadirov visszautasítja, hogy köze lett volna a halálesetekhez.

Legutóbb március végén, Szulim Jamadajev dubai meggyilkolásakor merült fel a csecsenvezető és jobbkeze, Adam Delimhanov csecsen kormányfő-helyettes neve. Utóbbit - aki orosz parlamenti képviselő is - a dubai rendőrség körözi Jamadajev ügyében.

A Jamadajev-klán a Kadirov család mellett a legbefolyásosabb csoportként van számontartva Csecsenföldön. A parlamenti képviselő Ruszlan Jamadajevet tavaly Moszkvában, hat éve fivérét, Dzsabrailt pedig Csecsenföldön ölték meg ismeretlenek. Az Oroszország Hőse címmel kitüntetett fivérek közül Szulim nyíltan is konfliktusba keveredett Kadirovval.

Az orosz hadsereg március végén dubaiban meglőtt egykori tisztje hivatalos információk szerint meghalt, ám családja továbbra is fenntartja, hogy a 36 éves férfi életben van. Sőt, állításuk szerint vérbosszút is hirdetett Kadirov ellen.

A Kreml számára az erők kivonása - leszámítva a határőrséget - így egyre kevésbé járható út, nem csak az egykor szeparatistaként Moszkva ellen harcoló Kadirov ellentmondásos ambíciói, hanem a közbiztonság ingatag volta miatt is. Ugyanakkor a szövetségi csapatok fenntartása Csecsenföldön azt bizonyítja, hogy a térség Vlagyimir Putyin kormányfő által tíz éve meghirdetett pacifikálása sikertelen volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.