Öngyilkos merénylők robbantották fel magukat Oroszországban

Három merénylő próbált meg behatolni hétfőn egy járási rendőrparancsnokság épületébe a dél-oroszország Sztavropoli területen fekvő Novoszelitszkoje településen, mindhárman felrobbantották magukat - közölte az orosz Nyomozó Bizottság.

Az incidensben támadókon kívül senkinek sem esett baja. Hivatalos közlés szerint a rendőrség épülete és néhány jármű megsérült.

A Nyomozó Bizottság arról adott ki tájékoztatást, hogy a támadók, a környékbeli Kitajevszkoje településről való 33 éves Zaur Akajev, a 25 éves Ramazan Hajbulajev, és a 20 éves Isaj Abdulatipov büntetett előéletűek voltak. Volt, akit emberölés miatt ítéltek el közülük. A szűkszavú közlemény a támadás indokaira nem tért ki.

A három férfi megpróbált bejutni az épületbe, a rendőrök tüzet nyitottak rájuk, és a támadók gránátokkal felrobbantották magukat.

A korábbi, egymásnak gyakran ellentmondó jelentések között volt olyan, amelyik négy támadóról számolt be és voltak olyan híradások is, amely szerint egy vagy két merénylővel a rendőrök végeztek.

A rendőrség lezárta a környéket és a Sztavropoli körzetben terrorelhárítási műveleti rendet vezettek be. Védelem alá helyezték a kórházakat, az iskolákat és az óvodákat is.

A Sztavropoli körzet közel fekszik az Észak-Kaukázushoz, ahol iszlamista szélsőségesek évek óta támadásokat hajtanak végre a rendőrség és a hatalom képviselői ellen. A félnapi autóútra lévő Dagesztánból becslések szerint százak utaztak Szíriába, hogy ott fegyvert fogjanak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet oldalán.

A tervek szerint a 2018-as labdarúgó világbajnokság idején Sztavropoli körzetben lesz válogatott edzőtábora.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.