Öngyilkos lett a nemi erőszakkal vádolt politikus

Steve Stevaert holttestét az Albert csatornában találták meg a belga hatóságok. A Flamand Szociáldemokrata Párt egykori elnöke öngyilkos lett, miután megtudta, hogy nemi erőszak vádja miatt a bíróság elé kell állnia.

A hatvanéves belga politikus több éven át volt Limburg tartomány székhelyének, Hasseltnek a polgármestere.

BBC a belga médiára hivatkozva azt írja, hogy Stevaert öngyilkos lett, miután megtudta, hogy bíróság elé kell állnia. A nemi erőszakkal gyanúsított politikus korábban tagadta az ellene felhozott vádakat. A brüsszeli ügyészség csütörtökön jelentette be, hogy a flamand szociáldemokraták egykori elnökét a nemi erőszak mellett testi sértéssel és hivatali visszaéléssel is vádolják.

Az erőszakos bűncselekmény ügye egészen 2010-re nyúlik vissza, de a belga média szerint az áldozat 2013-ig nem tett bejelentést, ezért Stevaertet csak ezután hallgatták ki a rendőrök. A volt városvezetőt egy belga tévéműsorban is szembesítették áldozatával, de Steveart tagadta, hogy szexuális kapcsolatot létesített volna a nővel.

A belga politikus holttestét az Albert csatornában találták meg a hasselti hatóságok búvárai, akik azután kezdték el keresni a férfit, hogy a rakparton megtalálták a biciklijét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.