Önelégültté lett Bin Laden a rejtekhelyen

Nem számolt bin Laden azzal, hogy rajtaüthetnek pakisztáni rejtekhelyén. Az al-Kaida vezérének sem menekülési terve nem volt, sem az általa írt dokumentumok esetleges gyors megsemmisítését nem készítette elő – derült ki a terroristával végzett amerikai kommandósok által a helyszínen lefoglalt anyagokból.

Számos kulcsfontosságú jel támasztja alá az amerikaiak kezdeti gyanúját, miszerint Oszama bin Laden támogatók egész hálózatával rendelkezett pakisztáni rejtekhelyén - közölte csütörtökön a CNN hírtelevízió. Az Iszlámábád térségében lévő helyszínen lefoglalt anyagokból, valamint saját felvételeik alapján meg nem nevezett amerikai illetékesek azt a következetést vonják le: a bújkáló terroristavezér elbizakodottá, önelégültté vált. Semmi nem utal egyelőre arra, hogy lett volna menekülési terve, számítógépes és kézzel írt dokumentumait jól látható helyen tárolta, esetleges megsemmisítésüket nem is készítette elő. Feltehetően azért, mert nem gondolta, hogy egyszer a nyomára bukkannak Abbottabadban. A futárokkal ugyanakkor óvatosabb volt: kiszámíthatatlan időben jöttek-mentek, és a rejtekhely közelében nem használhatták mobiltelefonjaikat.

Az abbottabadi ház, amelyben Bin Laden élete utolsó öt évét töltötte
Residents surround the compound where U.S. Navy SEAL commandos reportedly killed al Qaeda leader Osama bin Laden in Abbottabad May 5, 2011. Pakistan, in apparent reference to old rival India, said on Thursday any country that tried to raid its territory in the way U.S. forces did to kill Osama bin Laden would face consequences from its military. REUTERS/Faisal Mahmood (PAKISTAN - Tags: CRIME LAW MILITARY CIVIL UNREST POLITICS)

A CBS tévécsatorna azt jelentette: a május 2-i akcióban részt vevő mind a huszonöt amerikai kommandós sisakra erősíthető kamerával rendelkezett; az ezekkel készült felvételekből rekonstruálják, mi történt pontosan az akció mintegy negyven percében. Kiderült: a főépületben, ahol Bin Laden is lakott, nem került sor tűzharcra, csak az egyik vendégházban, ahol egy futára ragadott fegyvert és lőtt is, de végeztek vele. Az al-Kaida terrorszervezet vezérére a harmadik szinten bukkantak, és a rá leadott első lövés célt tévesztett. Hálószobájába menekült, miközben felesége a védelmére kelt, a kommandósok pedig lányait húzták félre az útból. A Bin Ladenre leadott második lövés a mellkasán, a harmadik pedig a fején találta el.

Amerika mindeközben a sikeres, az elnök népszerűségét is érdemben javító nemzetbiztonsági akció távlati következményein töri a fejét: a 2012-es elnökválasztás fókuszán keresztül nézi azt. Barack Obama egyik lehetséges republikánus kihívója, Mike Huckabee volt arkansasi kormányzó szerint Bin Laden megölése nyomán nem lett nehezebb Obama ellenében a Fehér Házért indulni. A Fox hírcsatorna kommentátoraként országos figyelmet élvező Huckabee emlékeztetett rá, hogyan apadt el egyetlen év alatt el az idősebb George Bush elnök, az 1991-es öbölháború győztese 90 százalékos támogatottsága 1992 végére, amikor is veszített Bill Clintonnal szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.