Olcsó szappanopera: Budapest nem ünnepelné a magyarokkal a kolozsvári Mátyás-szobrot

Szőcs Géza kulturális államtitkár azt mondta: nem szeretnék, ha az átadást az RMDSZ kongresszusa elé időzítenénk, mert az eseményt szerinte az egyik elnökjelölt, Kelemen Hunor kampányolásra használná

Kolozsvár magyar lakossága és a helyi önkormányzat egyaránt megelégelte a frissen restaurált Mátyás király szoborcsoport körüli huzavonát - írta keddi számában az Új Magyar Szó napilap.A Bukarestben megjelenő újság keddi tudósítása emlékeztet arra, hogy az év elejére tervezték eredetileg a 2012-ben száztíz éves szobor restaurálás utáni ünnepi újraavatását, de a Kelemen Hunor romániai művelődési miniszter és a magyarországi kulturális tárca nem tudott megegyezni az avatóünnepség időpontjáról. A román és a magyar állam fele-fele arányban finanszírozta a munkálatokat.

A lap emlékeztet arra, hogy a január 22-i és a február 23-i időpontot is javasolta korábban a romániai tárcavezető, de egyik sem volt megfelelő a magyar félnek. Az ÚMSZ szerint legutóbbi hivatalos átiratában a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium március harmadikát, negyedikét vagy ötödikét indítványozta, ám ezek az időpontok már Kelemen Hunornak nem felel meg - írja a bukaresti lap.

Az újság szerint a magyar fél hivatalosan nem indokolta meg, miért utasítja el a Bukarest által javasolt időpontokat. Szőcs Géza budapesti kulturális államtitkár azonban korábban a lapnak azt mondta: nem szeretnék, ha az átadást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusa elé időzítenénk, mert az eseményt szerinte az elnökjelölt Kelemen Hunor kampányolásra használná. Kelemen ugyanis az egyik jelölt, aki megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét a februári RMDSZ-kongresszuson. 

„Úgy látom, hogy ez a történet hovatovább egy harmadrendű, olcsó brazil szappanoperához hasonlít: minél többet foglalkozunk az átadási üggyel, annál laposabbá és tartalmatlanabbá
válik" - kommentálta a kialakult helyzetet az ÚMSZ-nek László Attila, Kolozsvár alpolgármestere.

A szoborcsoport vezető restaurátora, Kolozsi Tibor szerint ha a tényleges restaurálást, a fizikai munkát is a politikusoknak kellett volna elvégezniük, akkor a szoborcsoport még mindig deszkaállványok közé lenne szorítva. Kántor Lajos irodalomtörténész, a Kolozsvár Társaság nevű civil szervezet elnöke is méltatlannak tartja a szoborcsoport körüli helyzetet - írja a lap. „Undorító komédia ez, átpolitizált marhaság, amely nem méltó sem a kolozsváriakhoz, sem pedig a nagy király emlékéhez" - fogalmazott az irodalomtörténész az ÚMSZ-nek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.