Olaszország egoizmussal vádolja Magyarországot

Fogalmi ellentmondásnak nevezte a visegrádi négyek javasolta „rugalmas szolidaritás” elvét Sandro Gozi olasz EU-s államtitkár, aki új politikai paktumot szorgalmazott az európai gazdasági és biztonságpolitikában a La Stampa által vasárnap közölt interjúban.

Sandro Gozi kijelentette, Európa nagy válságát a kölcsönös bizalmatlanság és a rövidlátó egoizmus okozza, és Olaszországra vár az Európai Unió újraindításának feladata.

Az olasz kormány EU-államtitkára hangsúlyozta, úgy tűnik, hogy az EU a migráció, a biztonság és a növekedés terén is felelősséget akar vállalni, gyakran azonban ezt semmilyen konkrét lépés nem követi, "ennek világos példája, hogy sok ország részéről elmaradt a menekültek szétosztásának tiszteletben tartása". Sandro Gozi hozzátette, hogy „a lengyel és a magyar kollégák" javasolta „rugalmas szolidaritás" egy fogalmi ellentmondás. Ez az az egoizmus, amelyet el kell kerülnünk - hangoztatta a politikus, aki a condradictio in terminis latin kifejezést használta.

Elmondta, hogy a pozsonyi informális EU-csúcson (amelyet Matteo Renzi olasz miniszterelnök elégtelennek nevezett a gazdasági és migrációs döntések terén is) semmilyen áttörés nem következett be, Olaszország azonban az EU helyett is felelősséget kíván vállalni. Róma a következő hónapokban új paktumot dolgoz ki, amely egyaránt érinti a gazdasági növekedést, új biztonságpolitikát a külső határokat ellenőrző rendőrséggel, a kulturális források növelését, valamint az ifjúságpolitikát.

A Corriere della Sera Renzit idézte, aki kijelentette, hogy az EU vezetőinek csúcstalálkozóin készült közös fotók keveset érnek, ha a helyzet nem változik. „Ha változtatni akarnak, mi készen állunk. Ha csak meg akarnak lenni valahogy, fotózzanak egyedül" - fogalmazott Renzi, és hozzátette, nem ijedt meg attól, hogy nem kapott meghívást Berlinbe Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő és Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök szerdai találkozójára. A napilap szerint az olasz miniszterelnök különutas politikája Itália politikai súlyának növelését célozza: abban reménykedve, hogy megnyeri az olasz alkotmányos népszavazást, Renzi már arra készül, hogy jövőre Olaszország átveszi a hét legfejlettebb országot tömörítő G7-csoport soros elnökségét és nem állandó tagként helyet kap az ENSZ Biztonsági Tanácsában is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.