Olasz szakácsok versenyeznek Merkel kegyeiért

Pompejiben kapták lencsevégre hétfőn Angela Merkel német kancellárt, aki szemlátomást nem örült a fotósoknak. Senki sem tudja, hogy ki riasztotta a paparazzókat, de már lesben álltak, amikor a kancellár a hagyományos húsvéti szabadságát megkezdve megérkezett a romvárosba.

Az ANSA olasz hírügynökség még arról is hírt adott, hogy a kancellár maga fizette nemcsak a saját illetve férje belépőjét, hanem a vele utazó testőrökét is. Három órát töltöttek a romok között, majd továbbutaztak Ischia szigetére, ahol tíz éve minden húsvétot töltenek. Az utazási szokásaiban nem épp kísérletező kedvű kancellár és férje a hírek szerint Sant'Angeloban a megszokott szállodájuk, megszokott szobáját foglalták le, az időt szokás szerint kirándulással töltik majd. Ezúttal nincs velük a család. Tavaly a kancellári hivatal megütközéssel reagált arra, hogy a paparazzók Merkel férjének első házasságából származó fiát és unokáját is lencsevégre kapták. Az olasz városka polgármestere a helyiek nevében kért elnézést a betolakódok miatt.

Christiane Wirtz német kormányszóvivő pénteken jelentette be, hogy Merkel rövid húsvéti szabadságra utazik, de hogy pontosan hány napra, arról nem szólt. A Spiegel arról is hírt adott, hogy a kancellár figyelméért máris harc dúl az olasz szakácsok között. Az Ischiával szemközti Sorrento egyik szakácsa levélben fordult a német politikushoz, hogy legalább egy napra keresse fel őket, és kóstolja meg Goethe egyik kedvenc ételét, a Fedelini-tésztának nevezett híres szardellás-diós-citromos spagettit. Arról egyelőre nem tudni, hogy az ajánlat felkeltette-e Merkel étvágyát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.