Októberi választás a svájci frank árnyékában


Október kilencedikére tűzte ki a választásokat Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök. Ezt a dátumot már korábban rebesgette a jól értesült sajtó, s most bejött. A választások egy naposak lesznek, mert a minap az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a két napig tartó szavazást. A Polgári Platform (PO) nevű jobbközép liberális kormánypárt szerette volna ezt, mert így nagyobb részvételre, számára jobb eredményre lett volna kilátás.

Komorowski közölte, hogy nem vesz részt a választási kampányban - még a hozzá közeli erő (a PO jelölte) oldalán sem. Az államfő kedvezőnek mondta, hogy az alkotmánybíróság engedélyezte a levélben és a megbízott útján való szavazást, ami szintén növelheti a részvételi arányt.

A nagyobb részvétel a liberálisoknak és a baloldalnak (SLD) kedvez. A jobboldali nacionalista ellenzék, a Jog és Igazságosság pártja (PiS) viszont hívei fegyelmezett részvételére számíthat.  A PiS  számára kedvezőnek ítélik, hogy az alkotmánybíróság engedélyezte a politikai óriásplakátok használatát is a kampányban. Lengyelországban a szavazók vajdasági pártlistákra szavaznak a szejmválasztáson. A felsőház, a szenátus tagjai egyéni választókerületekben indulnak.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a PO a választás esélyese. Mások azonban úgy vélik, hogy októberig sok minden befolyásolhatja az eredményeket. Elsősorban a gazdasági helyzet – például a  svájci frankban eladósodottak  helyzete.

A már javában folyó kampányban továbbra is fontos téma a 2010 áprilisi szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség, amelyben meghalt Lech Kaczynski akkori elnök és a lengyel politikai elit sok tagja. A minap hozták nyilvánosságra a tragédiáról készült kormányjelentést. Ennek következtében lemondott posztjáról Bogdan Klich védelmi miniszter.

LOT-tal repülnek ezentúl a lengyel politikusok

Feloszlatták a lengyel légierő 36. különleges szállító ezredét. Donald Tusk kormányfő döntése nyomán leszereltek 13 tisztet és három tábornokot. Tusk határozata értelmében a magas beosztású személyek a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT gépeit, nem pedig a légierő Tupoljeveit fogják igénybe venni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.