Ököllel folytatták a szópárbajt a képviselők

Egymásután két eset is történt, amelyben ukrán parlamenti képviselők ökölharcba keveredtek egymással: pénteken a plenáris ülés kezdete előtt esett neki egyik képviselő a másiknak, előzőleg pedig csütörtök éjjel egy televíziós műsor után a folyosón próbálta egyik képviselő egy másikon ütlegekkel lezárni az adásban megkezdett vitájukat.
Pénteken a plenáris ülés kezdete előtt Alekszij Honcsarenko, a Petro Porosenko államfő mögött álló frakció képviselője odalépett a teremben ülő Mikola Szkorikhoz, az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt elnök hívei által alapított Ellenzéki Blokk képviselőjéhez. Egy csomag kétszersültet akart átadni neki, jelezvén, hogy börtönben lenne a helye. A honatyák között szóváltás alakult ki, amely utóbb verekedésbe torkollott, miközben kétszersültek borították el a terem padlóját körülöttük.

Csütörtökön a 112 Ukrajina hírtelevízió késő esti élő vitaműsora után Volodimir Paraszjuk független képviselő esett neki a folyosón Olekszandr Vilkulnak, aki Janukovics elnöksége idején miniszterelnök-helyettesi tisztet töltött be, és jelenleg szintén az Ellenzéki Blokk képviselője a parlamentben.

Vilkult a hátsó kijáraton keresztül menekítették ki az épületből biztonsági emberei. Paraszjuk üldözőbe vette az ütlegei elől menekülő honatyát, de miután nem tudta utolérni, Vilkul kijárat előtt álló autójának esett neki. Rugdosta az ajtaját és feliratot karcolt a motorháztetőre. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Paraszjuk nem első alkalommal folyamodik tettlegességhez politikai viták rendezése végett. Tavaly novemberben fejbe rúgta az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik vezető tisztségviselőjét a korrupcióellenes parlamenti bizottság ülésén.

Ukrajnában politikusok között rendszeresek a hasonló összetűzések. Legutóbb június közepén volt tömegverekedés a parlament plenáris ülésén, Paraszjuk ebből is kivette részét.

Az utóbbi idők egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó üléstermi botránya az volt, amikor tavaly decemberben egy Porosenko-párti képviselő megpróbálta lerángatni a szószékről Arszenyij Jacenyuk akkori miniszterelnököt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.