– Azt mondták, hogy a miniszterelnökről, Pol Potról kell portrét készítenem. Mutattak egy fotót, és közölték, hogy fessek ugyanilyet, csak tüntessem el a tokáját. Biztosítottak róla, hogy ha nem sikerül, azonnal kivégeznek – idézi fel emlékeit a Népszabadságnak a múzeummá alakított egykori börtönben Meng, aki sikeresen végrehajtotta a feladatot, és ennek köszönhetően túlélte a vörös khmerek rémuralmát. Az idős férfi ma már alig lát, de a kegyetlen rezsim egykori vezetőinek jelenleg is zajló perét élénk figyelemmel kíséri. – Örülök, hogy megbűnhődnek, de sosem fogok megbocsátani – teszi hozzá Meng, akinek végig kellett néznie felesége kivégzését.

A vörös khmer rezsim áldozatai októberben jóvátételt követelve tüntettek Phnompenben Samrang Pring / Reuters

Hozzá hasonlóan sok kambodzsai szemléli elégtétellel, hogy ha negyven év késéssel is, de a vörös khmer hatalom idején vezető pozíciót betöltő, 88 éves Nuon Cseát és a 83 éves Khieu Szamphant bíróság elé állították. Az aggastyánokat egyszer már életfogytiglani börtönre ítélték, ám a pernek még nincs vége. A rengeteg vádpont a lakosság negyedének halálához vezető, 1975 és 1979 közötti tetteket veszi sorra.

A maoista gyökerekkel rendelkező vörös khmer mozgalom évekig tartó szervezkedés után 1975-ben vette be a fővárost, Phnompent. Az embereket vidékre vezényelték, a városok kiürültek, és megkezdődött az utópisztikus agrártársadalom kialakítása. Pol Pot megszüntette a magántulajdont, betiltotta a vallást, és üldözte az értelmiséget: már a szemüvegviselés vagy az idegen nyelv ismerete is halálos ítéletet vont magával.

– Reggel héttől este tizenegyig dolgoztunk. Állandóan éheztünk, de tudtuk, ha lopáson érnek, végeznek velünk. Egyszer láttam, amint egy édesanya megosztja a rizsét a gyerekével. Az asszony másnap már nem jött dolgozni – meséli lapunknak a lao kisebbséghez tartozó Soun Van, aki kamaszként egy évig volt egy „mozgó csapat” tagja. Elszakították a családjától, és a földekre vezényelték. A kemény munka ellenére szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a tanult emberekhez hasonlóan a kisebbségek tagjaira is vadásztak, sokakat börtönbe zártak.

A kor leghírhedtebb komplexuma a Tuol Szleng volt, ami korábban gimnáziumként működött, de Pol Pot száműzte a gyerekeket, és a tantermeket kínzókamrákká alakíttatta át. Régi funkciójukra csupán a krétaporos táblák és az udvari tornakorlát emlékeztetett, amelyre gyakran saját – árulónak vélt – embereiket húzták fel. A börtönt az 1980-as években múzeummá alakították át, az egykori tantermek közepén még most is ott vannak a rozsdás vaságyak, amelyekhez „a rendszer ellenségeit” kötözték. Tizenötezer embert végeztek ki a fegyintézetben, mindössze kétszázan szabadultak onnan.

A gyilkosok közül azonban csak keveseknek kellett felelniük. A vörös khmer hatalmának végét jelentő 1979-es vietnami bevonulás után sokan háttérbe vonultak, míg megtalálták helyüket az új rendszerben (a jelenlegi kormányfő, Hun Sen is parancsnok volt a vörös khmer rezsim idején). Az alacsonyabb szinten lévő „parancsvégrehajtók” közül sokan ma is életben vannak. Soun Van mindennap találkozik velük az ország északkeleti részén található Banlung utcáin. Olyanokkal is szóba elegyedik, akik régen puskával a kezükben kényszerítették munkára. Mint mondja, természetes, hogy beszél velük.

– Amikor a vörös khmer hatalom megbukott, a faluban sok egykori vezetőt beutaltak egy tanfolyamra. Megtanították őket, miként legyenek jó emberek, és hogyan éljenek békében a falubeliekkel. Hogy sikerült-e jó embert faragni belőlük, azt nem tudom – mondja széles mosollyal az arcán.