Obamától most nem várnak meglepetést

Egyetlen dologban értettek egyet teljesen az amerikai sajtó fehér házi forrásai két nappal Barack Obama hagyományos évértékelő beszéde előtt. Abban, hogy a felszólalás egyenes folytatása, „második felvonása” lesz január 21-én, a beiktatási ünnepségen elmondott beszédnek. Obama akkori teljesítményét meglepően liberálisnak és kiemelkedőnek tartotta az elemzők és a sajtó nagy része. Határozott, az esélyegyenlőséget kiemelő és a republikánusokat cselekvésre felszólító beszéd volt, amelyben olyan kényes témákat biztosított támogatásáról az elnök, mint a klímaváltozás elleni küzdelem, az azonos nemű párok jogegyenlősége vagy az illegális bevándorlók helyzetének rendezése.

A sajtóban kiszivárgott információk szerint a téma ezúttal is ugyanez lesz, csak más hangsúllyal. Az elnök ezúttal a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre helyezi majd a hangsúlyt. A Pew kutatóközpont legutóbbi felmérése szerint ez érthető is, az amerikai lakosság szerint ugyanis a három legfontosabb téma jelenleg a gazdaság, a munka és a költségvetési deficit. Az illegális bevándorlás, a globális felmelegedés és a fegyvertartás korlátozása sokkal hátrébb állnak a listán – a huszadik hely környékén, idézi a felmérést a The Washington Post.

Nagy meglepetésre nem kell számítani, az elmúlt hetekben Obama minden fontos bejelentést megtett – írja a Politico című napilap internetes oldala. Az újság értesülése szerint legfeljebb infrastrukturális, oktatási vagy a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó programokat jelenthet be az elnök helyi idő szerint kedd késő este megtartandó beszédében.

Az alkotmány által előírt évértékelőt hagyományosan minden évben a szenátus előtt mondja el az elnök. Az igazi közönség azonban a tévénézők tömege, ezért is kezdődik olyan időpontban, hogy minden amerikai időzónában munka után hazaérve, főműsoridőben tudják nézni az emberek. Szinte minden amerikai lap megjegyzi: jó alkalom ez arra, hogy a második ciklusra megválasztott Obama népszerűsítse programját, hiszen a második négy évben rendre gyorsan csökken az elnökök hatalma, annak első két évét kell minél jobban kihasználniuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.