Obamát meg sem hívták a Clinton-lány esküvőjére

Vasárnap férjhez megy Chelsea Clinton. Kis túlzással ennyit lehet tudni a szinte teljes hírzárlat mellett szervezett eseményről, illetve az is biztos, hogy Barack Obama elnököt nem hívták meg.

Rendkívüli titkolózás és szigorú biztonsági intézkedések jellemzik Bill Clinton ameriaki exelnök lányának esküvőjét. Annyit azért tudni, hogy a költségek az egekbe szöktek, Chelsea Clinton (30) és a befektetési bankár Marc Mezvinsky (32) esküvője  millió dollárba kerül. Összehasonlításképpen: az előző elnök George W. Bush lánya, Jenna Bush menyegzőjére csak 100 ezer dollárt költöttek, igaz, azt a texasi családi birtokon tartották.

Az esküvő felbolygatja a New York állambeli, négyezres település, Rhinebeck életét. A kellemetlenségeket azonban jócskán ellensúlyozza a rendezvény nyomán keletkező bevétel, amit a városba érkező magas rangú vendégek, és az őket követő tévéstábok, és egyéb hírességvadászok hagynak majd a kasszában. A rendezvényt az Astor család birtokán lévő kastélyban tartják, amit a Titanicon életét vesztett milliomos, John Jacob Astor építtetett.

Biztosra vehető, hogy híres vendégből nem lesz hiány. A meghívottak között emlegetik a talk-show királynő Ophrah Winfreyt, illetve Barbra Streisand énekesnőt, de valószínűleg ott lesz Steven Spielberg filmrendező is. Barack Obama, aki a kiszivárgott lista szerint szerepel a vendégek között, mégsem kapott meghívót. Erről maga a politikus számolt be az ABC televíziónak, hozzátéve, „két elnök amúgy is sok lenne egy esküvőn”. Már a helyszínre eljutni sem lesz könnyű, mivel a vendégeknek fémdetektoros kapukon kell átmenniük, és hogy megóvják a hírességeket a helikopteres paparazziktól, a hétvégére repülési tilalmat rendeltek el a település felett.

Chelsea Clinton apjával és Marc Mezvinskyvel egy jótékonysági rendezvényen.
Former U.S. President Bill Clinton sits next to his daughter Chelsea (C) and her boyfriend Marc Mezvinsky (R) at the Clinton Global Initiative in New York September 25, 2009. About 1,200 participants including heads of state, business leaders, humanitarians and celebrities are attending the fifth annual Clinton Global Initiative (CGI), which started on Tuesday. REUTERS/Chip East (UNITED STATES POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.