Obamát akarta figyelmeztetni a Fehér Házba behatoló férfi

Nemcsak a Fehér Ház ajtaján volt képes berontani, hanem egészen a keleti teremig eljutott az a férfi, aki szeptember 19-én behatolt az amerikai elnök hivatalának épületébe – írja a The Washington Post (WP).

Omar J. Gonzalez az állítása szerint azt akarta mondani Barack Obama elnöknek, hogy a Föld légköre összeomlóban van, és hogy erről tájékoztatnia kell a közvéleményt. A férfi háborús veterán, aki háromszor  is szolgált Irakban. Hivatalos források szerint nincs ok azt feltételezni, hogy Gonzalez terrorista volna, vagy valamilyen szervezet nevében hajtotta végre akcióját.

A 42 éves Gonzalez, a zsebében egy fűrészes pengéjű bicskával, az épületkomplexum kerítésén átlendülve és a gyepen átsprintelve jutott be az északi oszlopcsarnok nyitva hagyott ajtaján. Itt sikerült legyűrnie az elnök biztonságáért felelős Secret Service egyik tagját, majd az elnöki lakrészhez vezető lépcső és a déli pázsitra néző Zöld terem előtt elfutva eljutott az ünnepségek helyszínéül szolgáló, 24 méter hosszú Keleti terembe, ahol egy ügynöknek végül sikerült lebirkóznia.

A WP úgy értesült, hogy a Fehér Ház körül felszerelt riasztókat az elnöki hivatal személyzetének kérésére előzőleg elnémították, a bejáratnál szolgálatot teljesítő őr ezért nem tudott reagálni az illetéktelen behatolásra, és nem zárta be az ajtót előírás szerint. Gonzálezre az őrkutyákat sem uszították rá a Secret Service emberei, ahogy ezt elvileg ilyen esetben meg kell tenniük – írja a hirado.hu.

A Secret Service emberei azért nem nyitottak rá tüzet, mert fegyvertelennek tűnt, és úgy gondolták, hogy pokolgép sincs nála. A Washington Post kiderítette, hogy az elnöki testőrség a szeptemberi incidenst megelőzően már kétszer kihallgatta és elengedte a férfit. Júliusban azután, hogy közlekedési rendőrök a Washingtonnal szomszédos Virginia államban megállították, és egy lefűrészelt csövű puskát találtak nála, valamint egy térképet, amelyen be volt karikázva a Fehér Ház. A biztonságiak augusztus 25-én a Fehér Ház déli kerítésénél állították meg Gonzalezt, és találtak nála egy bárdot.

Julia Pierson, a Secret Service igazgatója, akinek kedden egy képviselőházi meghallgatáson kell majd válaszolnia az elnök és a család biztonságával kapcsolatos kérdésekre, az incidens nyomán megerősíttette a Fehér Ház őrizetét, és belső vizsgálatot rendelt el, beleértve a biztonsági előírások felülvizsgálatát. Ennek az eredményét Jeh Johnson belbiztonsági miniszterhez fogják beterjeszteni.

Piersonnak várhatóan kellemetlen kérdésekre kell válaszolnia egy 2011 novemberében történt incidenssel kapcsolatban is. A WP szerint a Secret Service akkor négy napon át nem vette észre, hogy legalább hét lövedék eltalálta a Fehér Házat. A lövéseket ugyan hallották az ügynökök, de a golyónyomokat a takarító személyzet fedezte fel.

Az egyik lövedék átütötte a Fehér Ház második emeleti nappalijának ablakát, de a mögötte lévő golyóálló üvegen nem tudott áthatolni. Az incidens idején az Obama családból csak az elnök kisebbik lánya, Sasha, és a first lady édesanyja tartózkodott az épületben. A bűnügyben 25 évi börtönbüntetésre ítélték Oscar R. Ortega-Hernandezt, aki mintegy 700 méterről adott le lövéseket az elnök rezidenciájára.

A Secret Service legutóbb 2012-ben került a médiafigyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy az elnök kolumbiai látogatását előkészítő ügynöke prostituáltakkal szórakozott Cartagenában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.